Extraliga: Békéscsabán szépített az Újpest

újpest Fotó: BRSE

Az Újpest 3-2-re győzött a Békéscsaba otthonában a női röplabda Extraliga bronzcsatájának harmadik, pénteki mérkőzésén.

A párharc első meccsét 3-0-ra, a másodikat pedig 3-1-re nyerték a csabaiak, vagyis ez volt az UTE első sikere. A negyedik mérkőzést vasárnap 18 órától rendezik a fővárosban.

hirdetés

Eredmény: Swietelsky-Békéscsabai RSE – Újpesti TE 2-3 (20, -25, -18, 23, -12). Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2-1 a Békéscsaba javára.

Tehát ugyan a bronzérem sorsa még nem dőlt el, az első és második helyezett már biztos. A Vasas nyerte a női röplabda Extraligát, miután a döntő harmadik mérkőzésén 3-0-ra legyőzte a kupagyőztes Nyíregyházát. A Vasas a hétfői első és a szerdai második mérkőzésen is nagy csatában, öt szettben nyert a nyírségiek ellen, akik így az „életben maradásért” léptek pályára. Az előző, nyíregyházi összecsapásról eltiltott vezetőedző, Hollósy László visszatérhetett csapata kispadjára, így ismét ő irányította a kupagyőztest.

A lengyel Jakub Gluszak irányította óbudai együttes egy évvel ezelőtt csupán hatodikként zárt. A fővárosiak ezt megelőzően 1989-ben, 2005-ben, 2008-ban, 2012-ben és 2013-ban lettek aranyérmesek, és történetük során először ősszel elindulhatnak a Bajnokok Ligája selejtezőjében. „Nagyon elégedett vagyok, hiszen összességében is jó idényt zártunk. Roppant keményen dolgoztunk, hogy megnyerjük a bajnokságot, büszke vagyok a lányokra” – nyilatkozta Jakub Gluszak. A Vasas lengyel edzője hozzátette, csapata nagyon nyugodtan, jól összpontosítva és önbizalommal telve játszott. „Ez fontos volt, hiszen a Nyíregyháza az első pillanattól azt érezte, hogy jók vagyunk, és hibázni kezdett. Az eredmény alapján mondhatnánk, hogy könnyű meccs volt, de higgyék el, nem” – írja az MTI.

Szóljon hozzá!

59 + = 67