Elloptak egy buszt Szegeden

alsó, decemberi, tatabányán, busz, buszról, volánbusz Kiemelt képünk illusztráció! Fotó: Körös Hírcentrum

Egy ismeretlen csütörtökre virradó éjszaka ellopott és súlyosan megrongált egy új, korszerű autóbuszt Szegeden – tájékoztatta a DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ (DAKK) Zrt. az MTI-t.

A közlemény szerint az eltulajdonított jármű április 23-án állt forgalomba a csongrádi megyeszékhelyen. A bűncselekmény igazi kárvallottjai a szegedi utasok, akik a javítás ideje alatt kénytelenek nélkülözni a magasabb komfortfokozatú autóbuszt – fogalmazott a közleményben a közlekedési cég. A DAKK Zrt. folyamatos és szoros együttműködésben áll a rendőrséggel és a helyi polgárőrségekkel, számos biztonságtechnikai beruházást valósított meg értékei megóvása érdekében, és kiemelt figyelmet fordít a társaság ellen elkövetett, és az utasokat is érintő bűncselekmények megelőzésére, illetve az ezek miatt indított büntetőeljárások segítésére. A cél, hogy egyetlen ilyen eset se maradhasson jogkövetkezmény nélkül – áll a közleményben.

hirdetés

A rendőrség jármű önkényes elvételének bűntette miatt ismeretlen tettes ellen indított eljárást – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI érdeklődésére. Április elején hasonló bűncselekmény történ a Csongrád megyei Sándorfalván.

MTI

Szóljon hozzá!

− 6 = 2