Huszonhat új tűzoltóautó a katasztrófavédelemnél

tűzoltóautó, tűzoltók Fotó: MTI/Bruzák Noémi (archív felvétel)

Újabb 26 új tűzoltóautó állt szolgálatba az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnál az Európai Unió támogatásával. A járműveket csütörtökön adták át Budapesten.

A több mint egymilliárd forint értékű fejlesztés átadásakor Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára hangsúlyozta: manapság a biztonság az egyik legfontosabb közösségi érték. Ennek meghatározó elemét a katasztrófavédelem nyújtja az emberek számára. Mint elmondta: az új járművek a tűzvédelmet szolgálják. Vagyis jó helyre kerültek az uniós és az azt kiegészítő hazai források.

hirdetés

Kontrát Károly végül fontosnak nevezte, hogy hazai cég, magyar mesteremberek munkáját dicsérik az újonnan átadott járművek. A fejlesztés keretében 10 kritikusinfrastruktúra-bevetési járművet, négy szimplafülkés erdőtüzes vízszállítót, hat duplafülkés erdőtüzes vízszállítót, öt gyorsbeavatkozó járművet és egy magasból mentő tűzoltógépjárművet adtak át az az Európa Unió Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programjának (KEOP) támogatásával.

Az ünnepségen elhangzott, hogy egy korábbi, az elmúlt hónapban lezárult, szintén az Európai Unió támogatásával végrehajtott program végrehajtása során, három év alatt 108 új tűzoltóautóval gazdagodott a katasztrófavédelem. A hazai gyártású gépjárműfecskendők beszerzéséhez 14,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott az Európa Unió szintén a KEOP keretében – idézték fel – írja az MTI.

Szóljon hozzá!

36 − 30 =