Két héten át Gyulán az Ability Café

Fotó: Körös Hírcentrum

Ünnepélyes nyitórendezvényre került sor Gyulán, az egyik kávézóban, ahol két héten keresztül az Esély Pedagógiai Központ Pánczél Imre Tagintézményének 9 tanulója is felszolgálja az italokat a vendégek számára.

A rendezvényen az iskola énekkara adta elő megindító műsorát, majd Örkényi-Nyist Kornélia az intézmény vezetője köszöntötte a jelenlévőket és beszámolt a programról, mely keretet ad az Ability Café-nak. „A Fogd a Kezem Alapítvány 2014-ben elindult mozgalmába csatlakozott Gyula városa is. 2014-ben Pécsen értelmileg akadályozott fiatalok kávézóban szolgáltak fel italokat a város lakosainak. Ehhez a rendezvényhez Békés megye 2015-ben csatlakozott, Misák Darinka valósította meg először Orosházán. Misák Darinka közben a kollégánk lett, így 2017-ben Békéscsabán már az intézmény tanulói részt vehettek a képzésben, amely felkészítette őket a munkavállalásra”- fogalmazott az intézményvezető.

hirdetés

A rendezvény nagy sikerére való tekintettel az intézmény dolgozói és tanulói a következő években is folytatni kívánják a programot. Ebben az évben Békéscsabán és Gyulán is lehetőség adatott a gyerekek számára, hogy megmutassák, mennyire ügyesen végzik a munkájukat. Az igazgatónő köszönetet mondott a kávézó tulajdonosának, Dobi Róbertnek és feleségének, hogy helyt adtak ennek a rendezvénynek és befogadták a tanulókat. A kilenc tanuló sokat készült erre a két hétre, áprilisban egy házi vizsga keretében tudásukról bizonyságot is adtak.

Fotó: Körös Hírcentrum

Szvacsekné Jahn Margit, a pécsi Fogd a Kezem Alapítvány nyugalmazott vezetője, az alapítvány nevében köszöntötte a jelenlévőket. Beszámolt arról, hogy 2014-ben az induláskor az integráció és a társadalmi előítéletek lebontása volt a céljuk. A diákoknak gratulált a bátorságukhoz, hogy a tanulás után sikeres vizsgát tettek. „Ebben a hosszú időszakban, amikor sok tapasztalatot szereztetek a felszolgálás nehézségeivel és örömeivel kapcsolatban, úgy érzem felismertétek önmagatok értékeit és azt, hogy helyetek van a világban, ebben a környezetben egyenrangú félként”- fogalmazott.

„Ennek a programnak a legfontosabb üzenete az, hogy nem az akadályozottság, nem a fogyatékosság kerül előtérbe, hanem maga az ember. Tehát nem önmagában szemlélik az idelátogató vendégek diákjainkat, hanem egy rendelés felvétel, egy kiszolgálás, felszolgálás, a munka folyamatában tudják őket szemlélni. Nagyon fontos, hogy ezek a diákok bekerültek egy integrált munkakörnyezeten belüli munkába, ez tovább fogja fejleszteni a munkához szükséges képességeiket, illetve át fogják érezni, hogy azt a feladatot, amire fel lettek készülve ők el tudják látni, ezáltal fejlődik az önbecsülésük, az önismeretük, sikerélményeik lesznek”- nyilatkozta tudósítónak Misák Darinka, a diákok felkészítője.

Mindezek mellett a gyerekek megtapasztalják, hogy hasznos tevékenységre képesek és a társadalomnak ugyanúgy szüksége van rájuk, mint a nem akadályozott társaikra is.

 

 

Szóljon hozzá!

+ 78 = 82