Ismét összegyűltek a lovas rendőrök Mezőhegyesen

lovas Fotó: police.hu

Négy ország részvételével idén ötödik alkalommal rendezték meg Mezőhegyesen a lovas rendőrök megmérettetését.

A Készenléti Rendőrség (KR) szervezésében 2019. május 17-én rendezték meg az V. Nemzetközi Rendőr Lovasversenyt a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. versenypályáján. A szlovák, a szlovén és a szerb rendőrség képviselői mellett az Országos Polgárőr Szövetség, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság, valamint a Készenléti Rendőrség lovasrendőrei mérték össze felkészültségüket.

hirdetés

Szimultán versenykategóriában első helyezett lett a Készenléti Rendőrség versenyzője, Makár Henrietta r. törzsőrmester, második helyen a szerb Mladen Zifkovic, míg a harmadik helyen a szintén szerb Milan Milosevic végzett. A rendőri akadályverseny kategóriában az élen a szerb Mladen Zifkovic végzett, a dobogó második fokára a Készenléti Rendőrség törzsőrmestere, Soltész Barnabás állhatott fel, a harmadik helyet a szerb Milan Milosevioc szerezte meg.

Az abszolút győztes díját Mladen Zifkovic kapta.

Különdíjakat kaptak:

  • Makár Henrietta r. törzsőrmester (KR) – a legeredményesebb női és hazai versenyző; a szimultán kategória legeredményesebb nóniusz fajtájú lovával versenyző (Úttörő nevű lovával)
  • Soltész Bálint r. törzsőrmester (KR) – a legeredményesebb nóniusz fajtájú lóval versenyző lovas (Sekély nevű lovával); a legtöbbet versenyző lovas;
  • Rauch Tamás r. törzsőrmester (KR) – a legfiatalabb lóval versenyző lovas
  • Mladen Zifkovic (Szerbia) – a legeredményesebb külföldi versenyző
  • Milan Milosevic (Szerbia) – a legtechnikásabb versenyző
  • Pappné Gelencsér Gitta – a legeredményesebb polgárőr.

A díjakat átadta dr. Nagy György r. ezredes, a KR Különleges Szolgálatok Igazgatóságának igazgatója, dr. Tarcsa Csaba r. dandártábornok, a KR Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatója, Simon Sándor r. ezredes, a KR Különleges Szolgálatok Igazgatósága Bevetési Főosztály III. főosztályvezetője, dr. Hatala József ny. r. altárbornagy, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke, Mitykó Zsolt, Mezőhegyes Város polgármestere és Győri Zsolt, a Nóniusz Lótenyésztő Országos Egyesület küllemi bírálója.

Forrás: police.hu

 

Szóljon hozzá!

60 − = 50