Bencsik János: van min változtatni Magyarországon

bencsik Fotó: Körös Hírcentrum

A békéscsabai születésű Bencsik János körülbelül három hónapja lett a Jobbik színeiben országgyűlési képviselő. Tudósítónk az elmúlt egy évről kérdezte a Körös Hírcentrum stúdiójában.

Izgalmas időszak volt ez, hiszen a február közepén tett esküje éppen egybeesett a tavaszi ülésszak kezdetével. Számos fajsúlyos vitában, törvény megtárgyalásában volt lehetősége ezáltal részt venni. Véleménye szerint egy turbulens időszakban vagyunk az egész törvényhozás és az egész magyar politika tekintetében, ő maga is rögtön egy kard ki kard helyzetbe került. Ebben a helyzetben kell most minden képviselőnek helytállnia.

hirdetés

Az egyetem évei alatt és utána kezdett el Bencsik János közélettel foglalkozni. Dolgozott újságíróként is, szakértőként is a Jobbik frakciója mellett. Ezután döntött úgy, hogy szeretne aktívabb részese lenni a folyamatoknak. Azzal kapcsolatban, hogy milyen problémákat lát jelenleg az országban, a korrupciót emelte ki. Ez eddig is jelen volt, most már viszont a nemzetgazdaságban is kimutatható károkat okoz. Véleménye szerint erre megoldást jelenthet az Európai Ügyészséghez való csatlakozás. Ezzel a rendszerrel ki lehetne szűrni a legnagyobb visszaéléseket.

2004 óta, mióta csatlakoztunk az unióhoz, majdnem 12.000 milliárd forintot kapott a magyar állam. Ez a pénz pedig nem látszik az ország fejlődésén. A képviselő úgy látja, hogy Békéscsaba és térsége például az elmúlt 15 évben sokat szépült. De a nagy képet nézve már sokkal szomorúbb a helyzet. Ez a terület az éllovasa is lehetne a teljes kelet-európai régiónak. Ha történnének fejlesztések a mezőgazdaságban, vagy az arra épülő élelmiszeriparban, logisztikában, akkor fellendülhetne ez a térség. Tranzitország Magyarország, nagyon fontos közlekedési csomópontokkal, és ezt messze nem használjuk ki.

Az orosházi térségről szólva kiemelte, hogy ide is rengeteg uniós forrás érkezett a múltban. Az utóbbi években amilyen beruházások elindultak és megvalósultak, az lehet az iskolapéldája annak, hogyan nem szabad a közpénzzel bánni – folytatta Bencsik János. A jövő településvezetőinek nagy feladata lesz, hogy bemutassák, hogyan lehet felelősségteljesen vezetni egy várost, gazdálkodni a támogatásokkal, és olyan célokra fordítani azt a támogatást, ami az itt élők javát szolgálja.

Az eurózónához való csatlakozással kapcsolatban megosztotta a képviselő, hogy a béremelkedés szempontjából csak ez nem jelentene komoly változást. Inkább a gazdaság élénkítésén kellene dolgozni. Újjá kellene éleszteni a korábban leromlott, fillérekért eladott állami cégeket, és az ezekre épülő gazdasági szektorokat. Perspektívát kellene adni a fiataloknak és a kivándorolt, vagy éppen azon gondolkodó állampolgároknak, hogy itthon maradjanak. Ha ezek megvalósulnának, akkor a fizetőeszköz már csak egy másodlagos kérdés.

Egy olyan országot kell létrehozni, ahol nem a barátságok, hanem a teljesítmény kerül előtérbe, azáltal tud mindenki érvényesülni. Ma Magyarországon sokan azt látják, hogy nem éri meg tisztességesnek maradni, mert vannak olyanok, akik bármit csinálnak, érinthetetlenek maradnak. Ezen muszáj sürgősen változtatni – tette hozzá Bencsik János.

 

Szóljon hozzá!

50 + = 51