Räikkönent elsősorban nem a versenyeredmények érdeklik

Räikkönen, Raikkonen Fotó: Varga András

Kimi Räikkönen elmondta, hogy idén van fontosabb számára a versenyeredményeknél; elsősorban arra koncentrál, hogy segítse az Alfa Romeo fejlődését.

Miután a finn versenyző helyére a Ferrarihoz Charles Leclerc érkezett, Räikkönen visszatért ahhoz a csapathoz, melynél debütált, noha időközben a Sauberből Alfa Romeo lett. A hatalmas rajongótáborral bíró versenyző érkezése azonban nem hozott azonnali sikert a csapatnak. Jelenleg kilencedikek a bajnokságban.

Räikkönen azonban nem esik kétségbe emiatt, sőt sokkal inkább az autó fejlesztésére koncentrál, nem elsősorban a versenyeredményekre.

“Nem olyan vagyok, hogy ‘ó, itt kell tartanunk és akkor boldog vagyok, és ha ettől öt ponttal elmaradunk, akkor nem vagyok boldog’.” – mondta a finn a Motorsport Weeknek. “Ezek csak számok. Addig, míg az év végén elmondhatjuk magunkról, hogy minden tőlünk telhetőt megtettünk, és előre tudunk lépni, addig büszkék lehetünk.”

“Szerintem vállalhatóan kezdtük az évet. Indulhattak volna jobban az első versenyek, majd Spanyolország is határozottan nehéz dolgunk volt. De így megy ez olykor.”

“Csak a saját dolgunkkal kell foglalkoznunk és nem nagyon odafigyelni arra, hogy mi történik körülöttünk.”

Racingline.hu

Szóljon hozzá!