Május végén hét halfaj tilalmi ideje ért véget

próbavásárlás, halfaj Fotó: Pixabay

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tájékoztatja a horgászokat, hogy 2019. május 31-én éjfélkor véget ért számos halfaj ez évi fajlagos tilalmi ideje. Ennek értelmében másnap hajnaltól ismét ki lehet fogni a pontyot, gardát, domolykót, jászkeszeget, valamint a szilvaorrú keszeget, a paducot és a márnát.

hirdetés

Az említett halfajok fogási tilalmának feloldását követően, június 1-jétől már csak három halfaj egyedeit védi a fajlagos tilalmi idő. A kősüllő 2019-ben már június 28-án éjfélt követően (tehát június 29-től) fogható. Tekintettel arra, hogy a fajlagos tilalmi idejének vége hétvégére esik. A compó június 14-én éjfélig nem fogható ki. Ugyanaddig tart a harcsa 100 cm-nél kisebb testhosszú egyedeire vonatkozó tilalom is.

hirdetés

Talán sokak számára nem ismert, hogy a halgazdálkodási jogszabályok értelmezésében a hal kifogása azt jelenti, hogy a halat a kifogója meg is tartja a megfogás után. A hal megfogását követheti a hal kíméletes szabadon bocsájtása is. Ez azonban nem számít kifogásnak.

A jogkövető halfogás mellett vizeink halállományai is fejlődhetnek. Biztosítva az egészséges környezetet és az élményeket a vízpartokon. Ezért kérik, hogy amennyiben a halállományt veszélyeztető viselkedést vagy jogosulatlan halfogást tapasztalnak, keressék bejelentéseikkel a Nébih Állami Halőri Szolgálatát (ÁHSZ) az allamihalor@nebih.gov.hu elektronikus levélcímen.

Forrás: Nébih

 

hirdetés

Szóljon hozzá!

98 − = 88