Idén is Élvonalban a Biztonság

Fotó: Körös Hírcentrum

Idén már hatodik alkalommal rendezték meg az Információ, Szakma, Képzés, Élvonalban a Biztonság (ISZKÉB) című konferenciát. 2019-ben a rendezvény házigazdája ismét a Békéscsabai Szakképzési Centrum Vásárhelyi Pál Szakgimnáziuma és Kollégiuma volt.

A rendezvényt Erdélyi Lajos humánpolitikáért felelős helyettes államtitkár nyitotta meg, aki a program fővédnöke, Benkő Tibor honvédelmi miniszter helyett jelent meg az eseményen. Az idei konferencia különlegességét az adta, hogy a Magyar Honvédség most először vett részt rajta. Hasznos információkat tudtak nyújtani az érdeklődőknek, be tudták mutatni a fejlődést, azokat a lehetőségeket, amikkel a Magyar Honvédség jelenleg rendelkezik. A rendezvény második napján a rendőrség, illetve a Nemzeti Adó- és Vámhivatal előadásait lehet majd meghallgatni.

A biztonság napjainkban nagyon fontos kérdés. A kormány 3 fő pont köré csoportosítja azt, hogy mit tart fontosnak. Ez a családok, a gazdaság és a biztonság.

– kezdte beszédében Erdélyi Lajos. A katonai védelem fontos, és a kormány egy komoly hadi fejlesztést fog végrehajtani, Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderő Fejlesztési Program néven. Ennek lényege, hogy a honvédség a tervidőszak végére (2026-ra) a térség meghatározó hadereje legyen. Ez nagy munkának ígérkezik, valamint nagy támogatást is jelent a kormány részéről.

A mostani konferencia két szempontból is aktuális. Egyik ok a már fent említett biztonság, valamint az, hogy a Békéscsabai Szakképzési Centrum lett a program helyszíne. Ugyanis a kormány épp most indítja el a szakképzés radikális megújítását, a 21. század kihívásaira reagálva. Ilyenek például a robottechnika, az információ, digitalizáció. Továbbá a szakképzési rendszer megfelelő átalakításával kíván megvalósítani egy technikumi rendszert – emelete ki Erdélyi Lajos.

Herczeg Tamás országgyűlési képviselő tovább fűzte Erdélyi Lajos gondolatait. Beszámolt arról, hogy a parlamenti képviselők már találkoztak a jövő évi költségvetés tervezetével. Látható, hogy a GDP nagyobb részét tervezik a biztonságra, biztonságpolitikára, honvédelemre költeni, mint az előző esztendőben. Kitért arra is, hogy milyen különleges, hogy a BSZC ad otthont a konferenciának, hiszen a biztonsághoz biztonságtechnika is kell. Ennek üzemeltetéséhez, fenntartásához olyan szakemberekre van szükség, akik jól megtanulják ezeket az eszközöket, technológiákat kezelni. Így pedig, bár egyedi, hogy egy szakképzési centrum foglalkozik egy ilyen konferencia lebonyolításával, mégis természetesnek mondható.

Fialka György, a Magyarországi Biztonsági Vezetők Egyesületének elnöke, az elmúlt hat évben minden alkalommal vállalta a program fővédnökségét, így most is. Amikor először megszervezték ezt az eseményt, nem gondolták, hogy ilyen nagyra növi ki magát. Eleinte az volt a cél, hogy segítsék a békéscsabai középfokú biztonságtechnikai képzést és a rendészeti gondolkodásmód kifejlesztését, ezt pedig mostanra messzemenően sikerült elérni.

Hozzátette: „Egy egységes biztonsági felületet próbálunk közösen kialakítani. Azokkal a résztvevőkkel, akik a biztonságért felelnek. Azt akarjuk elérni, hogy ezek a szervek, függetlenül az állami előírásoktól, valamint az állami rendészeti gondolkodásmódtól, együttműködjenek. És keresik is egymást, keresik az együttműködés lehetséges szálait. Büszkék vagyunk arra, hogy részt vehetünk ebben, és továbbra is segíteni fogjuk ezt a konferenciát”

 

Szóljon hozzá!