Újabb húsz településen kezdődhetnek bölcsődei fejlesztések

bölcsődei, óvodapedagógusok Fotó: Pixabay

Újabb húsz településen kezdődhetnek bölcsődei fejlesztések mintegy kétmilliárd forint költségvetési támogatásból a bölcsődei fejlesztési program keretében – tájékoztatta Varga Mihály az MTI-t.

hirdetés

A pénzügyminiszter kiemelte: a tavaly indult program eddig összesen 3,2 milliárd forintot biztosított bölcsődék létrehozására és fejlesztésére. Ennek révén több mint 600 új férőhely jön létre. A családvédelmi akciótervhez kapcsolódóan minden korábbinál jelentősebb bölcsődefejlesztés valósul meg. Ez fontos lépés a családbarát Magyarország megteremtéséhez – hangsúlyozta Varga Mihály. Mint mondta, ennek elérésében – a rendelkezésre álló uniós források mellett – kiemelt szerep jut a hazai költségvetésnek is.

hirdetés

A tavaly beérkezett pályázatok eredményeként 14 önkormányzatnál 1,3 milliárd forintos támogatással kezdődhetett el 263 új bölcsődei férőhely kialakítása. A mostani döntéssel újabb húsz településen indulhat bölcsődefejlesztés, így további 346 gyermek számára biztosítható elhelyezés – ismertette a pénzügyminiszter. A program célja, hogy lehetőleg minél több településen legyen elérhető a hároméves kor alatti gyerekek napközbeni felügyelete, ami a család és a munka összehangolásához kíván segítséget nyújtani a szülőknek.

Ezzel összhangban az önkormányzatok továbbra is pályázhatnak, ugyanis évente több alkalommal, a pályázatok beérkezésének üteméhez igazodva születhet támogatói döntés – hangsúlyozta Varga Mihály. A pályázatok benyújtásának végső határideje 2020. március 19., a támogatott települések listája a kormany.hu oldalon érhető el – írja az MTI.

hirdetés

Szóljon hozzá!

86 + = 87