Készül az új hulladékgazdálkodási stratégia

hulladékgazdálkodási Illusztráció: Pixabay

A készülő új hulladékgazdálkodási stratégia célja, hogy a Magyarországon évente keletkező 3,8 millió tonna kommunális hulladékot jelentősen csökkentse. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hétfőn beszélt a témáról, miután megbeszélést folytatott az Európai Bizottság környezetpolitikáért felelős biztosával.

hirdetés

A hulladék csökkentésének lehetőségei között a miniszter kitért egyebek mellett a keletkező háztartási hulladék szétválogatására. Ezen a területen még sok a tennivaló. Vannak technikai feltételei, illetve tudatosítani is kell az emberekben, hogy a hulladék erőforrás és nem szemét – fogalmazott. Kiemelte azt is, hogy a hulladék anyagában történő hasznosításának gazdasági háttere még nem túl erős Magyarországon. De kialakulóban van, jelentős fejlesztések indultak.

hirdetés

Palkovics László hangsúlyozta annak fontosságát is, hogy a közvetlenül nem hasznosítható hulladékok is a lehető legkisebb arányban kerüljenek lerakókba. Van egy része ennek a hulladéknak, amelyet energetikailag lehet hasznosítani – tette hozzá. Magyarország nem szeretné növelni hulladékégetési kapacitását, de a már meglévőt modernizálnák annak érdekében, hogy alkalmas legyen sokkal jobb hatásfokú, a környezetet nem, vagy kissé terhelő energetikai hasznosításra – fejtette ki, megjegyezve, hogy a következő időszakban több projektet fognak ennek érdekében elindítani.

Palkovics László kiemelte azt is, hogy létrehozzák a hulladékgazdálkodási kutatási hátteret, erre az uniós programokban jelentős támogatást lehet elnyerni; az innovációs tárca megvizsgálja ennek lehetőségét. Karmenu Vella, az Európai Bizottság környezetpolitikáért felelős biztosa egyebek mellett felhívta a figyelmet az uniós finanszírozási lehetőségekre, például a LIFE programra és a Horizon2020 programra. Kiemelte azt is, hogy a nemzeti körforgásos gazdaság kereteinek kialakításához az EU további pénzügyi támogatást is biztosít Magyarországnak – írja az MTI.

hirdetés

Szóljon hozzá!

80 − 79 =