Édesanyját bántalmazta egy férfi, letartóztatta a bíróság

édesanyját Fotó: police.hu

Pénteken éjszaka kegyetlen módon bántalmazta édesanyját egy 19 éves kondorosi férfi. A Békés Megyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete miatt kezdeményezte a férfi letartóztatását. 

A gyanúsított 2019. június 26-án 22 óra 30 perc körüli időpontban a Kondoros, Bajcsy-Zsilinszky utcai családi házukban egy szóváltást követően oly módon bántalmazta a vele egy háztartásban élő édesanyját, hogy egy vascsővel számos alkalommal testszerte megütötte és forró vízzel leöntötte. Miközben azt kiabálta, hogy „Dögölj meg!”. A sértett a bántalmazás következtében súlyos sérüléseket – csonttöréseket, fejsérülést és égési sérüléseket – szenvedett.

A kényszerintézkedés kezdeményezésére egyrészt a szökés, elrejtőzés veszélye miatt került sor. Másrészt, mert megalapozottan tartani lehet attól, hogy a gyanúsított szabadlábra kerülése esetén a még ki nem hallgatott tanúk vagy a sértett befolyásolásával, megfélemlítésével, vagy a még fel nem lelt tárgyi bizonyítási eszközök elrejtésével, megsemmisítésével a bizonyítás eredményét veszélyeztetné, illetőleg a bűnismétlés veszélye is fennállt.

A Békéscsabai Járásbíróság nyomozási bírója 1 hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását – tájékoztatott a Békés Megyei Főügyészség.

Szóljon hozzá!