Magyar Nagydíj – Hamilton volt a leggyorsabb a harmadik szabadedzésen

Hamilton Fotó: MTI/Kovács Tamás

A világbajnoki címvédő és az összetettben jelenleg is vezető Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája pályacsúcsot futva nyerte meg szombaton a 34. Forma-1-es Magyar Nagydíj harmadik szabadedzését.

Az ötszörös vb-győztes versenyző mögött Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája zárt másodikként, míg a négyszeres világbajnok német Sebastian Vettel (Ferrari) harmadik lett. A gyakorlás tízperces késéssel indult, és ennyivel rövidebb is lett, a fél órával korábban véget ért Forma-2-es futamon ugyanis egy versenyautóból olaj került a Hungaroring aszfaltjára. A pályamunkások az F2-es verseny leintése után azonnal megkezdték a síkosságmentesítést, de ez viszonylag sok időt vett igénybe, így a Forma-1 mezőnye csak 12.10-kor gurulhatott ki a pályára.

Az edzésen előbb Vettel, majd Hamilton, aztán Verstappen volt a leggyorsabb, az utolsó 25 percben pedig szinte minden pilóta a leggyorsabban kopó, de a legjobb köridőt biztosító szuperlágy gumikeverékekkel igyekezett javítani az addig megfutott idején. A hajrában előbb Verstappen, majd Hamilton ért el új pályacsúcsot, utóbbi 13 századmásodpercet javított Verstappen percekkel korábban teljesített idején, és az 1:16.084 perces körével megnyerte a harmadik szabadedzést. A 34. Magyar Nagydíj időmérő edzése 15 órakor kezdődik, a futamot vasárnap 15.10-től rendezik.

Eredmények, 3. szabadedzés:
—————————
1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:16.084 perc
2. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:16.097
3. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:16.166
4. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:16.355
5. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:16.392
6. Pierre Gasly (francia, Red Bull) 1:16.684
7. Lando Norris (brit, McLaren) 1:16.774
8. Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo) 1:17.216
9. Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren) 1:17.217
10. Kevin Magnussen (dán, Haas) 1:17.230
11. Romain Grosjean (francia, Haas) 1:17.293
12. Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso) 1:17.432
13. Nico Hülkenberg (német, Renault) 1:17.667
14. Sergio Pérez (mexikói, Racing Point)1:17.670
15. Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo) 1:17.929
16. Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault) 1:17.962
17. Alexander Albon (thaiföldi, Toro Rosso) 1:18.024
18. George Russell (brit, Williams) 1:18.072
19. Lance Stroll (kanadai, Racing Point) 1:18.534
20. Robert Kubica (lengyel, Williams) 1:18.709

A további program:
——————
időmérő edzés 15.00
vasárnap:
futam 15.10

(MTI)

Szóljon hozzá!