Magyarok Kenyere: összeöntötték a búzát a gazdák

magyarok kenyere Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária

Mintegy négyszáz tonna búzát öntöttek össze a Magyarok Kenyere program keretében, amelyet Kárpát-medence szerte élő gazdák adományoztak rászoruló gyermekek részére. A kezdeményezés sikerének titka a gazdák jövőbe vetett hite – mondta az Agrárminisztérium miniszterhelyettese szombaton Nemeshanyban.

Farkas Sándor hozzátette: a 19 megyéből és 12 határon túli régióból gyűjtött adomány több mint 80 ezer anyaországi, valamint határon túl élő rászoruló gyermek egészséges táplálását biztosítja majd. Mint fogalmazott, a Magyarok Kenyere program úgy gyűjt egybe minket. Ahogy a kenyér tisztelete összefogja a magyarokat, kifejezve a világban élő magyarság egységét. A búza gyűjtése augusztus végéig folytatódik.

A miniszterhelyettes kiemelte: a közelgő ünnep, augusztus 20. egybeköti a búzaaratás végét, az államalapítás ünnepét és István király szentté avatásának évfordulóját. Úgy vélte, a Magyarok Kenyere program méltó módon készíti elő Szent István napját, ami a magyarság egységének ünnepe. Farkas Sándor kitért arra, hogy Magyarország természeti adottságainak és a gazdák szorgos munkájának köszönhetően az idén 5 millió tonna búzát takarítottak be közel 1 millió hektárról. Ez biztosítja a hazai szükségleteket, emellett exportra is jut belőle.

A Magyarok Kenyere program a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szervezésében indult. 2018-ban Magyar Örökség Díjban részesült. A Magyarok Kenyere Alapítvány idén már célul tűzte ki, hogy a nyugati, tengerentúli szórvány magyarságot is bevonja az adományozásba. A miniszterhelyettes emlékeztetett: 2011-ben, a kezdeményezés indulásakor 10 tonna adományt ajánlottak fel a gazdák. Tavaly pedig már 605 tonnát.

Győrffy Balázs, a NAK elnöke elmondta, hogy tavaly több mint 5 ezer gazda vett részt a programban. A cél, hogy minden, magyarok által körülült asztalra jusson kenyér. Jakab István, a Magosz elnöke szerint a kárpátaljai gazdák erejéről ad tanúbizonyságot, hogy a nagy nélkülözés ellenére sikerült összegyűjteniük 100 tonna gabonát.

Az ünnepség a beszédeket követően a búza összeöntésével folytatódott. A búza mennyisége a hónap végére a becslések szerint eléri vagy meg is haladja a tavalyi 605 tonnát – tájékoztatott az Agrárminisztérium.

Szóljon hozzá!