Mentőszolgálat: két és fél év alatt megduplázódott a sikeres újraélesztések száma

elakadt, 47-esen, mentő, pirotechnikai Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Körös Hírcentrum

A legfrissebb adatok szerint két és fél év alatt csaknem duplájára emelkedett a sikeres újraélesztések száma az Országos Mentőszolgálatnál – közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel.

A közleményben azt írták: míg 2016 első félévében 575 esetben sikerült visszaadni a beteg életét gyors helyszíni beavatkozással, addig 2019 első félévében már 1009 ilyen esetet regisztráltak. Az Országos Mentőszolgálat hozzátette, a féléves időszakban előforduló mintegy ötezer hirtelen szívmegállásos esetnél a megkezdett újraélesztések száma is megkétszereződött (2335-ről 4653-ra nőtt), vagyis a nagyobb esély nagyobb sikerszámot produkált.

hirdetés

A mentőszolgálatnál úgy vélik, az elmúlt két év feltűnő eredményeinek hátterében a mentők új szakmai és kommunikációs stratégiája állhat, amelynek része a telefonos újraélesztési protokoll kötelező alkalmazása, új szakmai eljárásrendek bevezetése, a Szív City közösségi életmentő applikáció elindítása, az országos defibrillátortérkép megalkotása és a laikusok számára indított “Hősképzés” szemléletformáló hatása is.

MTI

Szóljon hozzá!

+ 9 = 15