Sztojka Tibi: Az új dalnak köszönhetően érthetőbb lett a stílusváltás

tibi Fotó: Körös Hírcentrum

Sztojka Tibi egy elég komoly stílusváltást vitt véghez a közelmúltban. Ennek egyik eredménye például, hogy felvette a Valentaine művésznevet. Az új dalát is már ezen a néven jegyezte.

De természetesen egy előadói név felvételénél jóval többről van szó, hiszen elsősorban a zenei megújulás volt az arculatváltás célja. Erről már korábban beszámolt a Körös Hírcentrum stúdiójában. Most arról beszélgetett tudósítónkkal, hogy elkészült az első dala is az új stílus jegyében, Mohamed Fatimával közösen.

Arra a kérdésre, hogyan fogadták rajongói a stílusváltást, még nem tudott egyértelmű választ adni. Úgy látja, hogy sokan furcsállják, talán nem is értik a döntést, de még elég rövid idő telt el, hogy egyértelműen látszódjon a pozitív vagy negatív kicsengés. Az új előadói név miatt is sokan kíváncsiak, és amikor megtudják, miért volt erre szükség, megértik Tibi és a csapata döntését. Ezen még inkább erősített az új, Maradj velem című, Fatimával közös szám. Ezzel még elfogadóbbá vált a közönség.

Ez a dal már egy modernebb, a fiatalok számára is elfogadhatóbb stílusban lett hangszerelve. Tibi úgy írja le, hogy ez a szám már közelebb áll a mai mainstream dalok hangzásvilágához, mint a korábbiak. Egyelőre nagyon örül, hogy meglépték ezt a változást, mert igen pozitívak a visszajelzések. Nem csak a rajongóktól, családtagoktól, hanem a szakmától is. Ráadásul Fatimának is egy új oldalát mutatta meg ez a közös produkció. Ahogy Tibi is kiemelte, az énekesnőt eddig nem a szentimentális oldaláról ismerte az ország, tehát mindkettejük pályafutásában újdonság volt a Maradj velem.

Tibi megújulásában két zenei producere, Loet van Balen és Csicsák Norbert is nagy segítségére volt. A holland szakember már a kezdetektől ezt az új stílust preferálta, tehát számára ez nem volt nagy lépés. Lobó Szalóky Lázár pedig a médiamegjelenésben jelentős segítség az énekes számára. Azon munkálkodnak így közösen, hogy minél többen megismerjék Valentaine nevét.

A munka itt természetesen nem áll meg, készülnek az új Valentaine-dalok is. A tervek szerint a következő az Ez a mi nyarunk volt címmel jelenik majd meg. Az eddigi dalok leginkább szerelmes számok voltak, most pedig a megújulás szellemében egy könnyedebb, lazább irányba szeretnének indulni. Szándékosan olyan hangzásvilággal és olyan szövegekkel akarnak dolgozni, amely a fiatalok számára is befogadhatóbb. Ezen kívül az országos megjelenéseken dolgozik a Békés megyei énekes és csapata.

A Sztojka Tibivel készült interjút itt meghallgathatják:

 

Kövessen minket Facebookon!


Kövessen minket Facebookon!

Szóljon hozzá!