Még kitart a kánikula, strandidővel köszön el a nyári szünet

nyár, meleg, időjárás, hőség, kánikula Fotó: Pixabay

A lehűlést hozó hidegfront előtt a héten és még hétfőn is kitart a kánikula, 30 fok fölötti maximumokkal.
Előreláthatóan hétfő este éri el a nyugati tájainkat az a hidegfront, mely az ország jó részére meghozhatja a kora őszies időt.

Csütörtökön sok lesz a napsütés, délután növekedhet meg a Dunántúl fölött jobban a fátyolfelhőzet, emellett gomolyfelhők is képződhetnek. Egy-egy átmeneti jellegű zápor, zivatar északon, északkeleten és nyugaton alakulhat ki a délutáni, kora esti órák folyamán. A déli-délkeleti szél csak helyenként lehet élénk. A csúcshőmérséklet 31 és 36 fok között alakul.

hirdetés

Pénteken kicsivel több lehet a gomolyfelhő, és főként északon valamint nyugaton fordulhatnak elő elszórtan záporok, zivatarok, illetve kialakulásukra némi esély az Alföld déli részén is mutatkozik. Nyugaton kezdetben élénk lehet az északias szél, majd délután már csak zivatarok környezetében támadhat fel a légmozgás. Ismét enyhe lesz a hajnal, délután pedig 29-35 fokra készülhetünk, nyugaton mérhetjük az alacsonyabb, délkeleten a magasabb értékeket.

Hétvégén kevés felhő zavarhatja a napsütést, legfeljebb néhol alakulhat ki futó zápor, gyenge zivatar. Vasárnapra többfelé feltámad a déli-délkeleti szél. Maradnak a 15-21 fok közötti hőmérsékletű hajnalok és a 30 fokot meghaladó maximumok. Érdemes lesz még egyet csobbanni.

Hétfőn még kitart a kánikula, a kora esti órákban azonban záporokkal, zivatarokkal és erős, viharos északira-északnyugatira forduló széllel elérheti a nyugati országrészt a lehűlést hozó hidegfront – tájékoztatott az Időkép.

Szóljon hozzá!

49 − = 40