Már át lehet kelni az M44-es új Körös-hídján

Fontos mérföldkőhöz érkezett az M44-es gyorsforgalmi út építkezése csütörtökön. Miután az útvonal korábban elrajtolt szakaszán épülő átkelő tavaly decemberben egy százméteres szakasza a helyére került, most pedig a Berkó Dezső hídászmérnökről elnevezett műtárgy átkelésre alkalmassá válását jelző hordógurítási ünnepséget tartották meg – számolt be a magyarepitok.hu.

Az eseményt a Hídépítők Egyesülete és az A-Híd Zrt. szervezésében tartották meg: a Tiszakürt és Kondoros közötti 62 kilométer első ütemét a Duna Aszfalt Kft. és a Hódút Kft., illetve az érintett műtárgy munkálatainál alvállalkozóként az A-Híd kivitelezi. Az új nyomvonal a Hármas-Körös folyót Kunszentmártonnál szeli át.

hirdetés

Elsőként az egyesület alapító tagja, Magyar János beszélt az egész karrierjét a Hídépítő Vállalatnál, majd jogutódjánál az Híd-csoportnál és az A-Hídnál eltöltő Berkó Dezsőről. Elmondta: a szakmában nagy tisztelettel övezett mérnök első munkája is egy kunszentmártoni Körös-híd volt.

Hangsúlyozta: Berkó Dezsőtől sokat tanult az ágazat és hozzátette: az ő életművének is köszönhető, hogy a Hídépítő mind Magyarországon, mind pedig Európában ilyen jelentős munkáltokat tud elvállalni. Ebből következett a gondolat, hogy hídelnevezéssel emlékezzenek meg a szakmaiságában is kiemelkedő mérnökről, és olyan átkelő kapja a nevét, melynek kialakítása nem volt egyszerű feladat.

Az M44-es hídjában azok a munkafolyamatok vannak benne, amiket Berkó Dezsőtől is tanultak a mai szakemberek – mondta el, majd hozzátette: a hidásztársadalomnak nagy örömére szolgált, hogy az engedélyeztetési folyamat során mindenki támogatta a nevet.

Az eseményen Kunszentmárton polgármestere, Wenner-Várkonyi Attila arról beszélt, hogy kellemes meglepetésként érte az, hogy a magyar mérnöki precizitás és kiváló magyar hídépítő szakma eredményét egy szintén kiváló, megyei kötődésű, szolnoki születésű mérnökről kívánták elnevezni, így természetesen támogatta azt. Boldog István, a térség országgyűlési képviselője kiemelte: a híd az M44-es út első felavatásra kerülő műtárgya, mely egyben a legszebb is lesz.

További részletek a magyarepitok.hu weboldalon.

Szóljon hozzá!

+ 45 = 54