Váradi Zoltán: az alázat és az összetartozás hatja át a Jamina SE-t

váradi Fotó: Körös Hírcentrum

Váradi Zoltán, a békéscsabai Jamina SE elnökségi tagja és Pozsár Gábor, a csapat jelenlegi edzője mindketten hosszú utat tettek meg, mire ennél az egyesületnél összetalálkoztak. Erről beszélgetett tudósítónk a két szakemberrel a Körös Hírcentrum stúdiójában.

hirdetés

Váradi Zoltán már a felsőoktatási tanulmányait is a sport területén végezte el, sportszervező szakon. Ezáltal folyamatosan ott volt a sport vérkeringésében. Az elmúlt évtizedekben pedig folyamatosan ezen a területen mozgott. Volt a Sarkadi Kinizsi Sportegyesület ügyvezetője, majd a békéscsabai Városi Sportcsarnok sportszervezője, később ügyvezetője. Közben a férfi kézilabda klub ügyvezető elnökeként is tevékenykedett, a csapat akkor éppen az NBI-ben játszott. Az ő vezetése alatt érte el a Békéscsabai Férfi Kézilabdacsapat eddigi legjobb eredményét. Ez akkor a bajnokság hatodik helyezése volt, erre nagyon büszke.

Idővel a Békéscsaba 1912 Előre vezetésébe is bekerült. Volt az elnökség tagja, elnökhelyettese, a klubot ma is működtető Futball Zrt. igazgatósági tagja, felügyelőbizottsági tagja lett. A Jamina SE úgy kapcsolódik az Előréhez, hogy annak idején szerették volna, ha ez a klub lesz az Előre fiókcsapata. Évekig próbálták ezt megvalósítani, de végül nem sikerült. Váradi Zoltán azonban a Jaminát annyira megkedvelte, hogy náluk maradt. Mint mondja, ez a klub olyan focistákból áll, akik valóban a játék szeretetéért mennek el az edzésekre és a mérőzésekre. Jelenleg a megyei I.-ben és a Békés Megyei Kupában játszanak.

Pozsár Gábor edzőként is sok nehézséget lát abban, hogy a játékosai nem profik. Abban az értelemben, hogy a munkájuk, az iskola mellett a szabadidejüket áldozzák fel az edzések és a meccsek idejére. Viszont éppen ebben látják a pozitívumokat is, mert ezek a srácok valóban azért vállalják ezt, mert szeretik a sportot. Sokszor cserélődik is a játékosállomány, hiszen valaki a tanulmányai, vagy külföldi munkalehetőség miatt megy el, és helyette a szerényebb anyagi lehetőségek miatt nehezen tudnak igazolni. Ez kihat a meccseken nyújtott teljesítményre is.

Gábor hat éves kora óta játszik, pályafutása nagy részét Békéscsabán, az Előrénél töltötte. A legbüszkébb arra, hogy a Békéscsaba csapatkapitánya lehetett. Még profiként Amerikába is volt szerencséje eljutni, Puskás Öcsi vitte ki egyszer magával több hétre mint nagyon ígéretes magyar játékost. Profi pályafutását egy sérülés törte ketté, ezután kezdett edzőként dolgozni. Nagyon szívesen dolgozik a Jamina SE trénereként, mert a keze alatt lévő játékosok minden tiszteletet megérdemelnek. Úgy látja, a megyei bajnokságban is már nagyon komoly pénzek mozognak, ami az ő dolgukat jelentősen nehezíti. Pedig a futball szeretetéért játszani lenne a legfontosabb. A tavalyi szezonban ezekkel a játékosokkal sikerült megnyerni a Békés Megyei Kupát, amire senki nem számított. Ez pedig egy remek visszaigazolás. Ezt nagyon szeretnék idén is megismételni.

Az utánpótlás-nevelésről szólva kiemelte Váradi Zoltán, hogy a Jamina ebben az egyik legjobb a megyében. Ráadásul minden klub akkor jár jól, ha a saját nevelésű játékosokkal fel tudja tölteni a felnőtt keretet. Ez anyagilag sem rossz, hiszen egy új játékos igazolása nemcsak a pénz kifizetéséről szól, hanem az elhelyezkedési, lakhatási lehetőségekről is. Arra, amire a Jamina SE tagjai jelenleg vágynak, amilyen lehetőségeik vanna, arra tökéletesen megfelel a jelenlegi bázis is.

Váradi Zoltánt sokszor nevezik harcosnak, aki kiáll, odaáll a számára fontos ügyek mellé. Ilyen a Jamina SE is jelenleg. Úgy véli, ami erejéből telik, mindenképpen meg fogja tenni, hogy a klub jó úton haladjon, a jövőben is meglegyenek a minőségi munkavégzéshez szükséges feltételek.

A Váradi Zoltánnal és Pozsár Gáborral készült interjút itt meghallgathatják:

hirdetés