Múltidézésre várta a látogatókat a Gerlai Wenckheim Társaság

Wenckheim Fotó: Körös Hírcentrum

Múltidéző családi napot szervezett a közelmúltban a Wenckheim Társaság Gerlán. Lekvárfőzés, tepertősütés, kukoricafosztás és sok más érdekesség is szerepelt a programban.

hirdetés

Múltidéző napra várta a kicsiket-nagyokat a Gerlai Wenckheim Társaság. A rendezvény célja az volt, hogy bemutassák, mivel foglalkoztak ősszel az elődeink. Az érdeklődők kipróbálhatták a kukoricafosztást, -morzsolást, készíthettek csuhébabát. A kóstolóval egybekötött lekvárfőzésnél az erősebbek be is állhattak az üst mellé lekvárt kavarni. De helyben készült tepertőt és frissen préselt mustot is lehetett kóstolni. Bemutatták a régen használt mezőgazdasági eszközöket, és természetesen  a táncház sem maradhatott el. Egész nap állatsimogató várta a látogatókat, a napot pedig tábortűz zárta.

Szente Béla, a Csabagyöngye Kulturális Központ igazgatója szintén kilátogatott a rendezvényre. Ez alkalomból pedig egy különleges fára is felhívta tudósítónk figyelmét. Mint megosztotta, az elmúlt napokban sokat kerékpározott ezen a területen. Rá kellett ébrednie, hogy a városnak mennyi szép, zöld területe van. A gerlai rész ékessége pedig az az öreg platánfa, amelyet éppen a Wenckheim Társaság nevezett az Ökotárs Alapítvány Év Fája versenyébe. Október 1-jéig lehet szavazni, akkor derül ki, hányadik helyen végzett a fa.

A Szente Bélával készült interjút itt meghallgathatják:

 

Kövessen minket Facebookon!

hirdetés