Dísztermet adtak át a Vásárhelyi Pál Szakgimnáziumban

Török Árpád terem átadó Fotó: Körös hírcentrum

A Békéscsabai Szakképzési Centrum Vásárhelyi Pál Szakgimnáziuma és Kollégiuma díszterme, Török Árpád igazgató nevét viseli.

A Török Árpád termet és emléktáblát a beszédeket követően avatták fel, amin a volt igazgató családja is részt vett. Bátyja, Török János, pár gondolatban meg is emlékezett testvéréről. A névadó maga is az iskola diákja, tanára majd igazgatója volt. Több nyelven, köztük oroszul és angolul is beszélt.

hirdetés

Schnider György a Vásárhelyi Pál Szakgimnázium igazgatója köszöntő beszédében mutatta be Török Árpád életútját, elért eredményeit. Az épület 1926-ban épült neobarokk stílusban, ami azóta számos átalakításon, újításon esett át az évek alatt. Jelenleg egy pályázat keretén belül a leánykollégiumot újítják fel. A díszterem épülete pár hónap leforgása alatt készült el önerőből, ami a város egyik legnagyobb befogadóképességű, legdíszesebb terme. Évekig tornateremként szolgált, majd tanteremként, színház-, mű- és koncertteremként funkcionált, esetenként rendezvénytereként használták.

A névadó tanár egész életében ezért az iskoláért dolgozott. Itt kezdte középiskolai tanulmányait, itt érettségizett, majd a Moszkvában töltött egyetemi évei után 1979-ben ide tért vissza tanítani. Mérnöktanárként, osztályfőnökként, szakszervezeti bizalmiként, majd igazgatóhelyettesként, végül 1996-tól 20 éven át igazgatóként vezette az intézményt. Pályája végén címzetes igazgatóként továbbra is tanított a Vízműben. Nyugdíjas éveire sok terve volt, azonban halála megakadályozta, hogy ezeket megvalósítsa. Arra sem volt lehetősége, hogy átvegye a Békéscsaba által adományozott Kiváló Pedagógus címet.

Sokoldalú volt a magánéletben is: szerette a zenét, az utazást, szeretett fotózni, úszni. Hídmérnökként végzett, de a pedagógusi pálya is vonzotta. A mérnöki tudást jól ötvözte a tanítás során és azt a tudást, emberséget, értékrendet, következetességet amit itt diákként kapott, sikerrel alkalmazta a katedrán is. Szigorral, de szeretettel fordult a diákjai felé, akik ezt meg is hálálták.

Herczeg Tamás országgyűlési képviselő elmondta, hogy a Szakképzési Centrum nem csak megkerülhetetlen, hanem talán az egyik legfontosabb intézménye ennek a városnak azzal a sokszínű képzési profillal, amivel rendelkezik. A most átadott díszterem valóban a város egyik legszebb épületének egyik legszebb terme. Sokszínűen használták az évek során, adózva a kultúrának és az oktatásnak.

Az iskola valóban sokszínű, jó iskola. Színvonalát nem is bizonyíthatná jobban mint, hogy a tavalyi évben a garabonciás napokon egy Vízműs diák nyerte el a diákpolgármesteri címet. Míg jövőre Finnországban, tanulmányi kiránduláson vehet részt négy diák. A diákok szeretnek is az iskolába járni, amihez szükséges is az, hogy színes programok legyenek és egy kulturált, szép intézményben tanulhassanak. Ezért is volt illő és célszerű, hogy a díszterem az iskola volt igazgatójának nevét kapja, aki rengeteget tett az intézményért.

Mikor Mucsi Balázs a Békéscsabai Szakképzési Centrum főigazgatója lett, bejárta azt a 60-65 épületet, ami a Centrumhoz kapcsolódik. Amikor a Vízműben járt és bement a mostani díszterembe, azt gondolta, hogy a főigazgatói munkálatainak gyümölcsének kell lennie, hogy ez a terem régi fényében pompázzon. A legnagyobb költségvetésű ráfordítást, valamint a legtöbb pályázati pénzt erre a tagintézményre költötték. Ez látszik kívülről is, de van olyan része is, ami nem látszik, hiszen felújították a kábelezést, a vízrendszert, fűtést is.

A főigazgató elmondta, hogy sokat beszélt Török Árpáddal az iskoláról, valamint a díszteremről is. Tudták, hogy ez  egyszer megújul és megszépül. Közösen gondolkodtak azon, hogy a terem milyen funkciót kapjon, majd közel 10 millió forintból hozzáláttak a felújításhoz, egészen a padlótól kezdve a plafonig. A felújítás végéhez közeledve vetődött fel a névválasztás és bár sok ötlet volt rá, a tavaszi tragikus események után nem is volt kérdés kiről nevezik majd el a termet.