Korszerűsítették a jaminai Mackó-Kuckó Óvodát

Kuckó-mackó Fotó: Körös Hírcentrum

A közelmúltban korszerűsítették a jaminai Mackó-Kuckó Óvoda mindkét telephelyét. Az Orosházi út 2. szám alatt található épületet a mai napon, ünnepélyes keretek között adták át.

hirdetés

A fejlesztés során a homlokzat utólagos hőszigetelését, a zárófödémek utólagos hő- és vízszigetelését, központi fűtésrendszer korszerűsítését, homlokzati nyílászárók cseréjét végezték el. A projekt megújuló energia hasznosító rendszer (HMKE) kiépítését tartalmazta. A projekt tervezése és megvalósítása során a projektarányos akadálymentesítés is megtörtént.

A fejlesztés a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból elnyert bruttó 75 millió és a város által biztosított 25 millió forintból valósult meg.

„Mindent meg kell tenni a gyerekek fejlődésének érdekében. Békéscsabán olyan szintű szakmai munka folyik az óvodákban, amely országos szintű. Dicséretes az a munka, amit végeznek a nevelők és reményeim szerint a szakmai munka minőségéhez felzárkózik az infrastruktúrának a minősége is. Nyolc óvodát újítottunk fel az elmúlt három évben, ebből négyet teljes körűen, másik négy óvodánál pedig energetikai fejlesztés volt a prioritás. Ezek jó részét TOP-os forrásból valósítottuk meg, de az önkormányzat a saját költségvetéséből is hozzájárult az intézmények felújításához” – mondta el Kiss Tibor, Békéscsaba alpolgármestere.

Hozzátette: a Pásztor utcai óvoda felújítása is tervben van. Elmondta azt is: nem csak energetikai megújuláson mennek keresztül az óvodák, hanem minden, mozgáskultúrával kapcsolatos programokat is támogat az önkormányzat. Nemsokára átadásra kerül a Szigligeti utcai tanmedence, illetve óvodai sportpályák épülnek.

Dr. Csicsely Ilona a 10-es számú, jaminai választókerület önkormányzati képviselője kérdésünkre elmondta: az önkormányzat nagyon eredményesen vett részt a pályázatokon és részben sikeresek voltak a közbeszerzések is. A Kiss Tibor által is említett óvodák felújítására nagy szükség volt, hiszen az épületek elavultak voltak. A gyerekek modernebb környezetben tölthetik el napjaikat, ám még akad munka a jövőben. Kitért arra is, hogy az önkormányzat folyamatosan figyeli a pályázati lehetőségeket, illetve az intézmények dolgozói is jelzik az igényeket. Bízik abban, hogy további fejlesztésekre kerülhet sor a jövőben.

Kutyej Pál önkormányzati képviselő úgy fogalmazott, nagyon fontosnak tartja, hogy az óvodák olyan állapotban legyenek, ami ténylegesen egy második otthona lehet a gyerekeknek. A Mackó-Kuckó Óvoda fejlesztésével nem csak szebbé vált az épület, de fenntartása is sokkal költséghatékonyabb lett. A megspórolt költségek átcsoportosításával egyéb beruházások is létrejöhetnek az intézményben.

hirdetés