Októbertől egy cég irányítja az összes Volán-járatot

alsó, decemberi, tatabányán, busz, buszról, volánbusz Kiemelt képünk illusztráció! Fotó: Körös Hírcentrum

Október 1-től országszerte az állami Volánbusz Zrt. végzi a helyközi autóbuszos közösségi személyszállítást, az integrációtól eredményesebb, hatékonyabb működést vár a kormány.

hirdetés

Az Állami Számvevőszék megerősítette, a helyközi közösségi közlekedés további fejlesztését és a szolgáltatás minőségének javulását várja a szolgáltatók teljes integrációjától.

hirdetés

A hat regionális közlekedési központ beolvadása után csaknem 19 ezer dolgozóval Magyarország harmadik legtöbb munkavállalóját foglalkoztató állami társaság jön létre, a munkavállalókat és munkahelyeiket nem érinti az egyesülés – írta a kommunikációs főosztály. Hónapok óta tartó előkészítő munka után történik meg az egyesülés, a hat regionális közlekedési központ jogutódlás útján beolvad a Volánbusz Zrt.-be. Ezzel nem ér véget az integrációs folyamat, amelynek lebonyolításával a társaság elnök-vezérigazgatóját, Dávid Ilonát bízták meg.

Dávid Ilona a várható előnyökről szólva kiemelte a közlekedési központokat körülvevő határok feloldását. „Megkezdtük a menetrendek összehangolását, először a Volánbusz és a DAKK Zrt. dél-alföldi menetrendjét optimalizáltuk. Ennek eredményeként ugyanahhoz a teljesítményhez most kevesebb autóbusz és autóbusz-vezető szükséges, csökkennek a működési költségek, de az utasokat ugyanúgy kiszolgáljuk, hiszen csak a régiók közti párhuzamos közlekedést számoltuk fel” – mondta.

A következő időszakban meg kell oldani egyebek mellett a területileg eltérő tevékenységek, informatikai rendszerek összehangolását, a párhuzamosságok megszüntetését, a szakterületek működésének egységesítését – írják a tájékoztatóban. A közlemény idézi Bártfai-Mager Andreát, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli minisztert, aki hangsúlyozta: az integrációs folyamat végére egy szakmailag jól felkészült, az utazási és a megrendelői igényekhez jobban igazodó, hatékonyabban működő és gazdálkodó, versenyképes közlekedési vállalat jön létre, amely nem csak pozíciójának megtartására törekszik, hanem képes új piacok felé is nyitni.

Az egyesülési folyamat sem a menetrendre, sem az utazási tarifákra nincs hatással, ugyanakkor az országos szolgáltatási lefedettséggel rendelkező társaság egységesebb és egyben magasabb színvonalú szolgáltatást tud majd nyújtani az utazóknak. A közlemény szerint az integráció a munkavállalók többségénél a napi feladatokat tekintve semmilyen változást nem okoz, hosszú távon viszont számos előnnyel jár, mert a Volánbusz Zrt. az új szervezeti keretek között erősebb, stabilabb hátteret és kiszámíthatóbb munkahelyet biztosít a dolgozóknak. A folyamat az érintett szakszervezetek, érdekképviseletek teljes körű bevonása, tájékoztatása mellett zajlik.

A tulajdonosi szándék szerint az integráció elősegíti a piacnyitásra történő felkészülést, hozzájárul a szolgáltatási színvonal növeléséhez, amelynek köszönhetően az állami társaság sikeresebben vehet részt a helyközi autóbuszos közszolgáltatási feladatok ellátására kiírandó pályázatokon, valamint hatékonyabban bonyolíthatja le az eszköz-, anyag- és járműbeszerzéseket – olvasható a közleményben.

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) csütörtökön azt közölte az MTI-vel, hogy a 2012-ben megkezdett folyamat kedvezően befolyásolta az utódszervezetek működését és gazdálkodását, megszűntek a párhuzamosságok, átláthatóbbá váltak a folyamatok 2013 és 2017 között. Az infrastruktúrafejlesztések a közlekedést is javították, de hozzátették, hogy a járműpark átlagéletkora csak kis mértékben csökkent, és a környezetterhelési mutatók, valamint a kötelezettségvállalások sem az elvárásoknak megfelelően alakultak.

Az ÁSZ úgy értékelte, hogy az átalakítás a hiányosságok ellenére is kedvező folyamat, ezért annak folytatását szorgalmazták a korábbi jelentésükben is.

MTI

hirdetés