Újabb fákat ültettek a sarkadi Újszülöttek Ligetében

sarkadi Fotó: Sarkad Város oldala

A sarkadi képviselő-testület dr. Mokán István polgármester javaslata alapján 2017. decemberében hozott döntést a gyermekszületési támogatás, mint új támogatási forma bevezetéséről. Ezzel is segítve, támogatva a sarkadi családokat a gyermekvállalás nagyon szép feladatában.

Az önkormányzat által nyújtott gyermekszületési támogatáshoz kapcsolódik egy Sarkadon eddig példa nélküli kezdeményezés, melynek keretében az önkormányzat minden támogatott újszülött számára „névre szóló” fát is ültet a tavaly ősszel megnyitott „Újszülöttek Ligetében”. Ezzel is erősítve a felnövekvő gyermek és a város közötti köteléket.

hirdetés

Az Anti út és a Zsarói utca kereszteződésében kialakított ligetben hétfőn délelőtt már harmadik alkalommal kerültek elültetésre az újabb facsemeték, amikor az idei esztendő első felében született gyermekek szülei (mely családok az új önkormányzati támogatási forma igénybevételére kérelmet nyújtottak be) meghitt ünnepség keretében vették át a gyermekszületési támogatás összegét és az ehhez társuló emléklapot.

A városházán tartott ünnepség egy rövid verssel kezdődött, majd dr. Mokán István polgármester köszöntötte a megjelent apróságokat és szüleiket. „Ha van még valami tiszta ezen az elveszett világon, azt máshol nem találom, csak a gyermekek szemében látom. A gyermek az öröm, a reménység. Gyönge testében van valami világi, ártatlan lelkében van valami égi, egész kedves valója olyan nékünk, mint a tavaszi vetés: ígéret és gyönyörűség. Gyermeket akarni igen nagy elhatározás. Ilyenkor dönt úgy az ember, hogy élete végéig a testén kívül dobogjon a szíve.” – kezdte köszöntő beszédét a polgármester.

A városvezető kihangsúlyozta, hogy az önkormányzat egy nagy családban, a sarkadiak tízezres családjában gondolkodik. Ezért mindent megtesznek ezen család támogatásáért. A városvezetés megbecsüli a családokat, a gyermekek pedig a tízezer főt számláló család szívében és lelkében kiemelt helyet foglalnak el, akikről igyekszik minél jobban gondoskodni a város, és minél jobb feltételeket teremteni a felnövekvő generációk számára. Ezért a gyermekszületési támogatás csak az első lépés, amit egy sor újabb követ, melyek különböző fejlesztésekben érhetőek tetten.

Többek között az önkormányzat új, 60 fős bölcsődét épített az Iskola és a Petőfi utca sarkán, folyamatosan korszerűsíti az óvodákat, azokat ovi-sport pályákkal látta el és fejleszti az általános iskolákat. A Kossuth utcai általános iskolán most végeznek egy több mint 800 millió forint értékű fejlesztést, melynek keretében új sportcsarnokkal is bővül. A Gyulai úti általános iskolánál rövidesen a tálaló konyha és az ebédlő épül újjá. Előtte pedig újabb parkolók építésével segítették a biztonságos közlekedést.

A város megújította a középiskolai oktatási infrastruktúrát, a gimnázium felújított főépületét és tornacsarnokát tavaly szeptemberben vehették birtokba a diákok. Valamint az önkormányzat segíti a gyermekeket támogató, egészséges életmódra, sportolásra ösztönző civil szervezeteket is. Ezek a törekvések mind a gyermekeket segítik, akik a sarkadiak nagy családja számára, azaz településünk számára a jövő zálogát jelentik – zárta gondolatait dr. Mokán István.

A polgármesteri köszöntőt követően került átadásra a támogatás minden gyermek szüleinek egy emléklap kíséretében. Majd a program az „Újszülöttek Ligetében” folytatódott, ahol minden újszülött számára ismét „névvel ellátott” fa került elültetésre.

Az önkormányzati rendelet szerint a gyermekszületési támogatás összege 10 ezer forint. Az első félévben született gyermekek esetében ezt minden évben október 31-ig, a második félévben születettek részére pedig a következő esztendő április 30-ig adják át. Fontos tudni, hogy a szülők részére jövedelemhatárt nem állapítottak meg. Ugyanakkor feltétel, hogy az egyszeri segítséget igényelni kell. A kérelmet a városháza illetékes osztályán kell benyújtani a gyermek születésétől számított három hónapon belül!

Lényeges az is, hogy a szülőknek a gyermek születését megelőző egy évben életvitelszerűen Sarkadon kell lakniuk. A gyermeket a szülőknek saját háztartásukban kell nevelniük, valamint a gyermek lakóhelyeként a nyilvántartásba sarkadi címet kell bejegyeztetniük. A gyermekszületési támogatással kapcsolatban bővebb felvilágosítás a Polgármesteri Hivatal Általános Igazgatási, Koordinációs és Népjóléti Osztályán kérhető ügyfélfogadási időben.

Forrás: Sarkad Város oldala