Megérkeztek a Dél-Alföldön telelő ragadozó madarak első példányai

ragadozó madarak Fotó: Czifrák Gábor

Október elején megérkeztek a Körös-Maros Nemzeti Park tájaira a telelő ragadozó madarak első példányai, melyek a tőlünk északabbra fekvő országokból jöttek, ahol már jóval hűvösebb van és a táplálék is kevesebb.

Elsőként a kékes rétihéják bukkantak fel a Dél-Alföldön. Ugyanebben az időpontban viszont elköszöntek és délebbre vonultak a nálunk fészkelő hamvas rétihéják. A két faj általában minden évben egyszerre kezdi meg vándorútját, mintha váltanák egymást. A telelő kékes rétihéják száma a Körös-Maros Nemzeti Park területén rendszerint nem éri el a százat, mivel ezek a ragadozó madarak 2-3 négyzetkilométeres revírt tartanak fenn maguknak. Általában legeltetett pusztai területeken, gyepeken tartózkodnak, ahol találnak pockot, kisebb rágcsálókat, madarakat.

hirdetés

Valamivel később, október közepén, végén jelennek meg az első gatyás ölyvek. Könnyen felismerhetőek, mivel nagytestű ölyvekről van szó és a fehér faroktollaik végén húzódó fekete sáv (ún. szalag) még messziről is jól észlelhető. A kis sólymok első példányai is most érkeznek a skandináv területekről. Ezekre a kistestű, (vércse méretű) sólyomfélékre jellemző, hogy magányosan mozognak, és nagyon őrzik a saját telelőterületüket.

hirdetés

Jellemző, hogy több, nálunk is költő ragadozó madárfaj állománya telente jelentősen felszaporodik. Ilyen például a rétisas és a parlagi sas, melynek északi állományai rendszerint a Kárpát-medencében telelnek. Vándorsólymok is megjelennek a dél-alföldi tájakon. A békéscsabai evangélikus templom tetejére például már nyolc éve minden télen visszajár egy tojó vándorsólyom.

Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park

hirdetés