Fábián Fanny: Azonnal igent mondtam ismét a BRSE-nek

fábián fanny Fotó: BRSE

Fábián Fanny, a BRSE feladója egy interjúban értékelte az eddigi mérkőzéseket és elmondta azt is, hogy miért fontos számára a környezettudatosság.

A 2015/2016-os szezonban játszottál először a Békéscsabai Röplabda Sportegyesület színeiben. Akkor hogy érezted magad a klubnál?

FF: A klub már akkor is professzionális módon működött, ami abban az időszakban még ritkaságnak számított Magyarországon. Jól éreztem magam Békéscsabán is, megfogott a város hangulata. Abban az évben Magyar Bajnokságot és Magyar Kupát is nyertünk, valamint dobogós helyezést értünk el a MEVZA Kupában is.

hirdetés
Két szezon után visszatértél a BRSE-hez, minek köszönhető ez?

FF: Az alatt a két szezon alatt, amíg más kluboknál játszottam is folyamatos kapcsolatban voltam a BRSE elnökével. Mikor megkerestek azzal, hogy szeretnék, hogy újra Békéscsabán játsszak, nagyon örültem. Újra bizalmat szavaztak nekem, ami sokat jelentett. Nem volt számomra kérdés, hogy elfogadjam-e vagy sem, azonnal igent mondtam. Akkor is és most is azt érzem, hogy megtiszteltetés itt játszani. Rend van a klubnál, mindenkinek megvan a helye és a feladata, adottak a feltételek a magas szintű munkához.

Túl vagytok három bajnoki mérkőzésen, és egy sikeres Magyar Kupa fordulón is. Milyennek látod a csapatot, sikerült már összerázódni?

FF: Jó szellemiségű a társaság, egy hullámhosszon van a csapat, köszönhető ez annak is, hogy zömmel egy korosztály vagyunk. Ezáltal egy az érdeklődésünk, így a kommunikáció is sokkal könnyebb. Sokat dolgozunk azon, hogy ez a pályán is így legyen, azonban még az út elején járunk. De azt gondolom nem lesz gond. Az eddigi mérkőzések során is voltak nehezebb szakaszok, de túl tudtunk lendülni azzal, hogy egymást segítettük. A csapategység nagy előnyünk lesz a szezon során!

Hogyan telnek a mindennapjaid? Mit jelenti számodra a kikapcsolódást?

FF: A Szegedi Tudományegyetem hallgatója vagyok, rekreációs és egészségfejlesztés alapképzésén tanulok. Amikor időm engedi részt veszek a tanórákon, valamint a szabadidőm egy részében készülök az órákra, vizsgaidőszakra. A lányokkal sok közös programot szervezünk, a kávézás mellett időnként összeülünk társasjátékozni, ami jó csapatépítő program. Mindezek mellett szeretek főzni, így viszonylag sok időt töltök a konyhában.

Miért fontos számodra, hogy olyan kampányok mellett állj ki, mint a környezettudatosság vagy a fenntarthatóság?

FF: Az álláspontom szerint ez az út ahhoz, hogy a következő generációnak egy élhető bolygót „adjunk át”, így elengedhetetlen a környezetünk védelme. Ezért is tartom fontosnak, hogy egyre többen válasszák ezt az életformát, ami nem nehéz feladat, hiszen egyre több alternatíva létezik.

Augusztus három feladó volt a BRSE csapatában, hogyan élted ezt meg?

FF: Ahogy fentebb említettem, számomra fontos a bizalom. Azzal, hogy tavaly kétéves szerződést írtam alá, bizalmat szavaztunk egymásnak. Hiszek a klubban és annak vezetésében. Kevesen látják, hogy milyen precízen megkomponált munka folyik a kulisszák mögött, nem a véletlennek köszönhetőek az elmúlt szezonok hazai és nemzetközi sikerei. Ezen felül hiszek benne, hogy a mindennapok kemény erőfeszítéseit, áldozatait visszakapjuk az életben.

Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

FF: Több tekintetben is fontos ez az év számomra. Egyrészt szeretném mihamarabb befejezni az egyetemi tanulmányaimat, a röplabdázást tekintve pedig eredményes szezont zárni.

Forrás: BRSE