A világháborúk áldozataira emlékeztek Mindenszentek ünnepén Békésen

emlékezés, Békés Fotó: Gazsó János

Mindenszentek ünnepén hagyományosan megtartották a Hősök és Áldozatok Napját Békésen, a főtéri világháborús emlékműnél.

A helyi keresztyén gyülekezetvezetők közül jelen volt dr. Esiobu Anayo Augustus római katolikus plébános, Molnár Máté református lelkész és dr. Vass Gergely baptista lelkipásztor, akik Mindenszentek napjának jelentőségéről és a halállal, halottakkal kapcsolatos szentírási üzenetről szóltak. Ágoston atya kifejtette, hogy Mindenszentek ünnepén olyanokról emlékezik meg a keresztény egyház, akik példamutatóan éltek a földön és hősi módon gyakorolták az élet erényeit, a hitet, az igazságot és a szeretetet, köztük a hazaszeretet.

hirdetés

Molnár Máté arról szólt, hogy a gyász napjaiban és az elhunyt szeretteinkre való emlékezés idején elsősorban Isten vigasztal meg, de egyben arra is felhatalmazást ad, hogy felebaráti szeretetből mi magunk is vigasszal álljunk a gyász terhét hordozók mellett. Dr. Vass Gergely pedig kifejtette, hogy mai szabadságunknak ára van, így e napon azokra a katona hősökre is emlékezünk, akik a harcmezőkön áldozták életüket.

Fotó: Gazsó János

Ünnepi beszédet Vámos Zoltán, Békés város alpolgármestere mondott. Mások mellett arról beszélt, hogy a békési első és második világháborús emlékműveken megörökített több száz hősi áldozat nevei mögött emberi sorsok, sorstragédiák állnak, melyeket a családok máig őriznek, ahogyan az elhunytak emlékét is – Szól az emlékezés ünnepe a dicső magyar múltról, de üzenete van a jövő számára is – mondta.

Az ünnepség során szavalattal fellépett Foltin Zalán, a Szegedi Kis István Gimnázium diákja, majd koszorúzásra és gyertyagyújtásra került sor. A városvezetés nevében Kálmán Tibor polgármester, Tárnok Lászlóné jegyző és Vámos Zoltán alpolgármester helyezte el az emlékezés virágait mind a két emlékműnél.