Jelentősen változik a szakképzés a 2020/2021-es tanévtől

Szakmajegyzék, keresztféléves, felsőoktatási, 2020/2021, szakképzés, tanár, oktatás, pedagógus, felvételi Fotó: Pixabay

A 2020/2021-es tanévtől a szakképző intézményeknek két típusa lesz: a technikum és a szakképző iskola. Az itt tanító több mint 32 ezer pedagógus bére átlagosan 30 százalékkal emelkedik. Ehhez a költségvetés éves szinten 35 milliárd forintot biztosít – jelentette be az innovációs és technológiai miniszter.

hirdetés

Palkovics László közölte, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kedden nyújtja be az Országgyűlésnek a szakképzési törvény tervezetét. Az osztrák mintára kidolgozott javaslat értelmében a tanulók a technikum és a szakképző iskola közül választhatnak. Előbbinél 5 éves, utóbbinál 3 éves képzésben vehetnek részt. A miniszter elmondta, hogy a technikum a szakmához szükséges tudás mellett az érettségire is felkészíti a fiatalokat. Így az ötödik év végén az itt tanulók a technikusi okleveleiket és az érettségi bizonyítványaikat együtt vehetik át.

hirdetés

Palkovics László kiemelte, a következő tanévtől a szakképző intézményekben oktató tanárok már nem a köznevelési törvény, hanem a Munka törvénykönyvének hatálya alá tartoznak majd. A tanárok szabadsága azonban változatlan marad. Továbbra is jogosultak lesznek a pedagógus igazolványra is. A jó szakemberek megtartása érdekében a pedagógusok átlagosan 30 százalékos béremelésben részesülnek 2020. július 1-től. Erre a célra a kormány 35 milliárd forintot különített el. A szakmai és a közismereti tárgyat oktatók egyaránt.

A tanárok mellett a diákok helyzete is megváltozik – mondta a miniszter. A következő tanévtől minden szakképző intézményben tanuló diák az első két évben az állam által garantált ösztöndíjban részesül. Akár technikumban vagy szakképző iskolákban tanul. Miután a diákok a duális képzés részeként a gyakorlati képzés teljesítése érdekében szerződést kötnek egy-egy vállalattal vagy vállalkozással, már ezektől a cégektől kapják az ösztöndíjat. Változás, hogy a jövőben ezekkel a gyakorlati képzést biztosító cégekkel a diákok már nem tanulószerződést, hanem szakképzési munkaszerződést szerződést kötnek. Erre a váltásra azért volt szükség Palkovics László szerint, “mert szeretnék, ha a jövőben a diákok már gyakorolnák a szakképzési rendszerben, hogy mit jelent munkavállalóként is megjelenni”.

A miniszter kérdésre válaszolva úgy vélekedett, hogy a fiatalok érdeklődése a szakképzés iránt az ösztöndíjrendszernek, a magasabb szintű képzésnek, az új struktúrának és a technikumnak köszönhetően növekedni fog.

Az ITM a helyszínen kiadott közleményében ismertette: a szakképző iskola és a technikum is az ágazati alapoktatással indul. Így ha egy diák váltani szeretne a két iskolatípus között, az alapok megszerzése után ezt szabadon megteheti. A szakképzési törvénytervezet célja, hogy a munkaerőpiacon értékes tudással bíró, egyre jobban képzett, felkészült fiatalok álljanak a hazai vállalkozások rendelkezésére – írja az MTI.

hirdetés