Újabb intézkedések jöhetnek a feketegazdaság visszaszorítására

feketegazdaság Fotó: Pénzügyminisztérium

A magyar gazdaság növekedési lendületének megtartásában kiemelt szerepe van a feketegazdaság visszaszorításának, a szakképzés fejlesztésének és a digitalizáció elterjedésének – hangsúlyozta Varga Mihály a Nemzeti Versenyképességi Tanács novemberi ülésén.

A pénzügyminiszter hozzátette: a globális lassulás hatásait akkor tudjuk hatékonyan kivédeni, ha jól használjuk fel a magyar gazdaságban rejlő tartalékokat és erőforrásokat. A magyar gazdaság várhatóan idén is jóval az uniós átlag felett teljesít – emelte ki Varga Mihály. Megemlítve, hogy az idei második negyedévi 5,2 százalékos GDP-növekedés a második legjobb eredmény Európában. Ahhoz azonban, hogy a világgazdaságban már érzékelhető tendenciák kisebb arányban jelentkezzenek Magyarországon, a kormány Gazdaságvédelmi Akciótervet dolgozott ki. Ennek számos lépését már bevezették. Több pedig januártól lép érvénybe – emlékeztetett Varga Mihály.

A Nemzeti Versenyképességi Tanács kiemelt feladatai közé tartozik, hogy feltárja azokat a területeket, ahol továbblépésre van lehetőség – mutatott rá a pénzügyminiszter. Kiemelve, hogy a korábbi kormányintézkedések már éreztetik hatásukat. Ezek a hatéves bérmegállapodás, az adóterhek- és adminisztráció csökkentése, a munkaerőpiaci reformok.

A Nemzeti Versenyképességi Tanács ülésének egyik kiemelt témája volt az elektronikus fizetőeszközök kiterjesztésének szerepe a feketegazdaság visszaszorításában. A Pénzügyminisztérium szakmai irányításával olyan program készül, amelynek révén jelentősen visszaszorítható a jelenleg uniós összehasonlításban is igen magas készpénzhasználat.

A szak- és felnőttképzés átalakításáról György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára beszélt. Elmondta, hogy a gazdaság igényeihez igazítva a szakmák számának csökkentésével jelentősen egyszerűsítik a képzési rendszert. Illetve az oktatást a felsőoktatással összekapcsolva vonzóbbá teszik a tanulók számára.

Solymár Károly Balázs, az ITM helyettes államtitkára az 5G koalíció keretében 2019 márciusában elkészült digitalizációs stratégiáról szólva elmondta: a részletes intézkedési tervet tartalmazó előterjesztés ebben a hónapban kerül a kormány elé – tájékoztatott a Pénzügyminisztérium.


Kövessen minket Facebookon!