Lézerfénnyel vakította el egy repülőgép pilótáját, vádat emeltek ellene

lézerrel, repülő Kiemelt képünk illusztráció! Fotó: Pixabay

A Gyulai Járási Ügyészség közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt emelt vádat egy 44 éves büntetlen előéletű békési férfi ellen, aki 2019 márciusában lakóháza ablakából lézerfénnyel vakított el egy pilótát.

2019. március 20-án az éjszakai órákban a Békéscsabai Repülőtér légterében végzett tanulórepülést egy oktatópilóta és repülőgépparancsnok irányítása mellett egy tanulópilóta. A légtérben ekkor két másik légi jármű is repülést végzett. A vádlott a repülőtér kifutópályájától kb. 7 kilométerre fekvő tanyájának egyik emeleti szobájában tartózkodott, amikor 22 óra 15 perc körüli időpontban észlelte a hozzá közeledő repülőgépeket.

hirdetés

A férfi a nyitott ablakon keresztül egy zöld fényt kibocsátó lézeres irányzékkal legalább 3 alkalommal célzottan a tőle 5-6 km távolságra lévő, kb. 400 m magasságon repülő, a tanuló által vezetett repülőgép irányába világított. A lézeres irányzék által kibocsátott fény eltalálta a repülőgépet ténylegesen vezető tanulópilóta szemét, amelynek következtében szeme káprázni kezdett, éleslátása időlegesen megszűnt, még a repülőgép műszereit sem tudta leolvasni, így a repülőgépet nem tudta tovább irányítani, az oktatónak kellett átvenni a repülőgép vezetését.

A vádlott által használt lézeres irányzék zöld fénye szembe világítva 5-6 km távolságból is alkalmas volt látászavar, szemkáprázás okozására, 56 méteren belül szemkárosodást okoz. A vádlott cselekményével a légi közlekedés biztonságát, a pilóták életét veszélyeztette.

A Gyulai Járási Ügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy a bíróság a férfival szemben felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki, kobozza el a lézerlámpát és kötelezze őt a nyomozás során felmerült több mint 250.000.-Ft-os bűnügyi költség megfizetésére. Az eljárás a Békési Járásbíróság előtt folytatódik – tájékoztatott a Békés Megyei Főügyészség.

Az esetről elsőként portálunk írt, a történtekről az RTL Híradó is beszámolt.