Több megemlékezés is lesz ma a fővárosban a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapján.

Az Országházban délelőtt megemlékezést és nemzetközi tudományos konferenciát tartanak. A Gupvi, gulág – magyarok a szovjet lágerbirodalomban 1944/45 – 2019/20 című rendezvényen köszöntőt mond Bognár Zalán, a Gulág- és Gupvikutatók Nemzetközi Társaságának elnöke. Megnyitja Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke és Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára. Nyitó előadást tart Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója.

A központi megemlékezés – a kormány honlapján közzétett program szerint – délután lesz a III. kerületben a Tímár utca, Lajos utca, Goldberger Leó utca, Árpád fejedelem útja közötti parkban, a szovjet megszállás áldozatainak emlékművénél. Köszöntőt mond Menczer Erzsébet, a Szovjetunióban Volt Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezetének elnöke. Majd beszédet mond Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára.

Kora este a Magyar Nemzeti Múzeum és a Gulág- és Gupvikutatók Nemzetközi Társasága a Ferencvárosi pályaudvaron a Málenkij robot-emlékhelynél szervez megemlékezést. Köszöntőt mond Varga Benedek, a múzeum főigazgatója. Megemlékező beszédet mond Menczer Erzsébet.

Az Országgyűlés 2012. május 21-én határozott úgy, hogy november 25-e legyen a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapja. 1953-ban ekkor léphetett ismét magyar földre azon politikai rabok első csoportja, amelynek tagjai túlélték a Gulág borzalmait.

A határozat szerint arról a mintegy 800 ezer magyarról van szó, akit 1944 őszétől hadifogolyként vagy internáltként a Szovjetunióba hurcoltak többéves kényszermunkára, illetve akit a második világháború után 5-25 esztendőre száműztek a Gulág rabtelepeire a „magyar hatóságok hathatós közreműködésével, koholt vádak alapján” – számolt be az MTI.

A Wikipedia szerint ezekben a táborokban a sztálini politika bel- és külföldi ellenzőit, hadifoglyokat, más ürüggyel (pl. „kulákság”) vagy véletlenszerűen elhurcolt polgári lakosokat kemény fizikai munkára fogták. Napi 10–12 órát dolgoztatták őket, miközben élelem- és egészségügyi ellátásukról alig gondoskodtak. Magyarországról körülbelül 700 000 embert deportáltak a Gulag vagy GUPVI táboraiba. Közülük 300 000 meghalt a rabság során. A Gulag táborok egyik legismertebb foglya Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin matematikatanár volt. Szabadulása után több könyvben írta meg élményeit az eredeti szovjet terminológia szerint „javító-nevelő munka” céljából létrehozott táborok életéről. Anne Applebaum 2003-ban megjelent, a Gulag-rendszer kifejlődését összegző könyvében szerepel, hogy az Ob folyó Nazino nevű lakatlan szigetén a deportáltak felfalták halott bajtársaik tetemét.

Magyarországon is működtek munkatáborok. A legnagyobb Recsken volt, ahol egyszerre mintegy 1500 embert tarottak fogva. Jelentős volt még a tiszalöki munkatábor, ahol a rabok vízerőművet építettek. A magyar társadalom egy része előtt rejtve maradtak a kényszermunkatáborokkal kapcsolatos tények, hiszen a rendszerváltozásig nem nagyon mertek beszélni a hazatért túlélők a szenvedéseikről.