A megyei tűzoltóknál hétvégén sem volt megállás

tűzoltókat, katasztrófavédelmi, szarvas, Végegyházánál, békésen, bélmegyer, veszélyhelyzet, parkoló, Körösladányban, Orosházán, gyulán, megyei, sarkadi, hétvégén, szarvas, békéscsabán, szarvasi, sarkadon, kaszaper, kunágotán, katasztrófavédelem sarkadi, országszerte

A hétvégén mindösszesen 13 alkalommal érkezett segélyhívás a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Főügyeleti Osztályára, ám nyugodtnak közel sem volt nevezhető az elmúlt három nap.

hirdetés

Kettő személygépjármű ütközött Gyomaendrődön pénteken délben. Az ütközés következtében az egyik az árokba sodródott. A helyszínre a városi önkormányzati tűzoltók vonultak ki, akik feszültségmentesítették a járműveket, valamint megszüntették az egyik gépkocsi hűtőfolyadékjának a szivárgását. Az ütközés következtében egy ember szállítottak kórházba.

hirdetés

Egy gépkocsi oszlopnak ütközött Mezőberényben pénteken este, ennek következtében a járművet vezető személy beszorult a megrongálódott gépjárműbe. A városi hivatásos tűzoltók feszítővágó berendezés segítségével szabadították ki a beszorult személyt, majd átadták a mentőszolgálat szakembereinek.

Szén-monoxid érzékelő jelzett be egy Békéscsabai családi házban szombat délelőtt. A helyszínre a megyeszékhelyi hivatásos tűzoltók vonultak, akik többszöri mérésekkel bizonyították a halálos gáz jelenlétét, majd a gázszolgáltató helyszínre vonuló szakembere kizárta a házat a gázszolgáltatásból a további szivárgás elkerülése végett. Az eset során senki nem sérült meg.

Melléképület égett teljes terjedelmében Gyomaendrődön szombat délután, a tűzhöz a városi önkormányzati tűzoltók vonultak, akik vízsugarak segítségével fékezték a meg a lángokat rövid időn belül. Az eset során senki nem sérült meg.

Melléképület gyulladt ki Mezőberényben szombat délután. A helyszínre a csabai és a mezőberényi hivatásos tűzoltók vonultak, akik az épület közművekről való lekapcsolását követően három vízsugár segítségével oltották el a tüzet. Az eset következtében személyi sérülés nem történt – tájékoztatott a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

hirdetés