Folytatódik az adventi programsorozat Békésen

advent, Békés Fotó: GA-Pix Fotó

Az adventi időszak második hetében is ünnepre hangoló programokkal várták az érdeklődőket Békésen.

Pénteken a kulturális központban Balog Gáborné, a Nefelejcs Békési Kulturális és Hagyományőrző Közhasznú Egyesület elnöke vezetésével mézeskalácsot díszítettek az ügyes kezű családok, vasárnap pedig adventi műsor, kirakodóvásár és szeretetvendégség várta a Széchenyi térre kilátogatókat.

hirdetés

A hétvégi rendezvényt a Békési Mikulás nyitotta meg, aki köszöntőjében az adventi készülődésről, az ünnep szépségéről beszélt. Kiemelte, hogy az advent lelki ráhangolódást, az ünnepekre való külső-belső felkészülést jelent, ilyenkor a szívünket díszbe öltöztetjük. Az anyagi javak helyett sokkal fontosabb, hogy minőségi időt töltsünk a családdal és közösen készüljünk az ünnepekre.

Ezt követően Surman László lelkész, a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió presbitere mondott áldást, és meggyújtotta a város koszorúján a harmadik „gyertyát”.

Elsőként a Belencéres Néptáncegyüttes utánpótlás csoportja elevenítette fel a Luca-naptól Újévig tartó időszak téli népszokásait, majd a Meskete Meseszínház előadásában Egérke, Nyuszi, Szarvas koma és Mackó bácsi történetét figyelték elvarázsoltan a legkisebbek. Ezt követően a Békési Kistérségi Óvoda és Bölcsőde Bóbita Integrált Tagóvodájának Katica csoportja adta elő adventi műsorát, majd a Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola 4/C osztálya mutatta be karácsonyi jelenetét „Melyiket a 9 közül?” címmel.

Az adventi műsor zárásaként karácsonyi dalokat hallgathattak meg Molnár Katalin, a Show&Bors zenekar énekesnőjének előadásában. A Nefelejcs Békési Kulturális és Hagyományőrző Közhasznú Egyesület, valamint a Német Nemzetiségi Önkormányzat tagjai forró teával, kakaóval, kaláccsal és forralt borral kedveskedtek a látogatóknak.

A következő hétvége sem telik majd eseménytelenül. December 13-án, pénteken 16:30 órától a soron következő adventi kézműves foglalkozás keretében karácsonyfadíszeket készítenek filc anyagból a kulturális központban, ahol a részvétel ezúttal is ingyenes. 15-én, vasárnap 10:30 órától újra ünnepi műsor és szeretetvendégség várja a Széchenyi térre kilátogatókat. Ez alkalommal a Békési kistérségi Óvoda és Bölcsőde Hunyadi téri Tagóvodájának és a Reményhír Szakközépiskola, Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola gitárcsoportjának előadását tekinthetik meg az érdeklődők.

A szervezők szeretettel várnakk mindenkit, aki szeretné kicsit meghittebbé varázsolni az ünnepeket!