Hétezer évvel ezelőtt készült, az emelkedő tengerszinttől védő kőfalat talált Izrael földközi-tengeri partjánál három méter mélyen a víz alatt egy nemzetközi kutatócsoport – jelentette a Háárec című újság honlapja.

hirdetés

A tengerparti halászó-földművelő és állattartó közösség kőfal építésével védekezett az utolsó, húszezer évvel ezelőtti jégkorszak után megemelkedő tengerszint ellen. De a természeti erőkkel szembeni küzdelmük végül kudarccal végződött, és településük víz alá került. Búvárrégészek a neolitikum korából származó, monumentális, legalább egy kilométerről odavitt kövekből emelt védmű mintegy száz méter hosszú szakaszát találták meg a Haifa melletti tengerparton a Tel Hreiz nevű, jelenleg víz alatti, egykori település mellett.

Amikor a korabeli tengerparti közösség letelepedett, akkor falujuk még három méterrel a tengerszint felett volt. De a nemzedékek során az emelkedő vízszint veszélyeztetni kezdte őket, ami ellen kőfallal védekeztek, amíg tudtak. A Haifai Egyetemen kutató Ehud Galili vezette tudóscsoport szerint az utolsó jégkorszak után, mintegy húszezer éve, évente 7 milliméterrel emelkedett a jéghegyek olvadása miatt a Földközi-tenger szintje. Mintegy négyezer évvel ezelőtt a vízmagasság a mai szinten stabilizálódott, nagyjából abban az időben, amikor megjelentek a jelentős hatalmak és kultúrák a tenger partjainál. “A neolitikumban a mediterrán vidékek lakói évi 4-7 milliméteres tengerszint-emelkedést észlelhettek, ami életük során 12-21 centiméterre adódott össze” – mondta Galili a lapnak.

Izrael az elmerült helyek szuperhatalma. A világon sehol másutt nem fedeztek fel olyan sok tenger alatti településmaradványt, mint itt – tette hozzá. Az Izrael partjainál eddig felfedezett tizenöt ősi település viszonylag épen maradt. A homok beborította, és megőrizte ezeknek a falvaknak a nyomait, épületeket, temetőket, kutakat. A legrégebbi, 9000 éves, még kerámiát nem ismerő falut Atlitnál találták 8-12 méterrel a tenger alatt, 2-400 méterre a mai tengerparttól. Tőle északra 7-7,5 ezer éves település nyomaira bukkantak, ennek lakói már tudtak kerámiaedényeket készíteni.

A tudósok szerint csakis együttes, közösségi erőfeszítéssel alkothatták meg a gátat. Annak köveit egyedül nem bírná el egy ember. Vannak köztük egyméteres, több mint egytonnás kövek is. Ezeket a falutól egy-két kilométerre fekvő folyómederből kellett odaszállítani. Ebben az időben még nem háziasították a nagyobb, teherhordásra alkalmas négylábú állatokat. A falat a tenger felé építették, miközben a szárazföld felé nem emeltek védekezést szolgáló építményeket. Ebből a tudósok arra következtetnek, hogy nem kellett harcot folytatniuk ellenséges csoportokkal településük védelmében.

Az egykori emberek erőfeszítései hosszú távon csődöt mondtak a tengerrel szemben. Kénytelenek voltak elhagyni a mintegy ötszáz éven át lakott helyet. De két fiatal nő csontvázát, olívaolaj készítéséhez szolgáló gödröt, valamint szarvasmarha-, sertés-, kecske- és kutyacsontokat hagytak maguk után. Szerves anyagokat, melyek lehetővé tették a pontos szénizotópos kormeghatározást. A nemzetközi kutatásban részt vettek az ausztráliai Flinders Egyetem, az Izraeli Régészeti Hatóság, és a Jeruzsálemi Héber Egyetem szakemberei is. Munkájuk eredményeit a Plos One tudományos folyóiratban tették közzé – írja az MTI.