Elképesztően elszálltak az élelmiszerárak: öt éve nem volt ilyen a világban, mint most

téli, húsvéti, tartós, élelmezési, shop, áruház, élelmiszer, bevásárlás Fotó: Pixabay

Decemberben folytatódott a globális élelmiszerárak növekedése, amikor is a növényi olajok iránti kereslet az elmúlt öt év legmagasabb értékére repítette az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által kiadott árindexet.

FAO élelmiszerár-index, amely a kereskedelmileg is jelentős alapvető termények árváltozásait követi hónapról hónapra, 2,5%-kal emelkedett 2019. novemberéhez képest. A drágulás ellenére még így is alulmúlja a 2011-es csúcsértékét 25%-kal, derült ki a FAO közleményéből.

hirdetés

A növényi olajok árindexe 9,4%-kal ugrott meg november óta, a növekedés már hat hónapja tart. Decemberben is leginkább a pálmaolaj okozta a változást, melynek piacát a stabil kereslet és a szűkülő kínálat jellemezte. Emellett a szója-, napraforgó és repceolajok is drágultak, ám ennek ellenére az éves átlaguk 2007 óta nem tapasztalt alacsony szintet produkált tavaly.

hirdetés

A cukor ára 4,8%-kal emelkedett főleg a nyersolaj drágulása miatt, amelynek hatására Brazília a cukornád-tartalékát inkább etanol-előállításra használta, csökkentve ezzel a globális piacra kerülő cukor mennyiségét. A tejtermékek ára 3% fölött drágult főleg a sajt miatt, utóbbi ára ugyanis majd 8%-ot erősödött az európai uniós és óceániai exportkészletek zsugorodása okán.

A gabonafélék ára, élen a búzával, 1,4%-ot erősödött a kínai importigények növekedése és az elhúzódó franciaországi sztrájkok okozta szállítmányozási nehézségek mellett. Eközben a kukorica és rizs jegyzése nem változott. A húsfélék ára lényegében változatlan maradt 2019 utolsó hónapjában, ám még így is 18%-kal haladta meg az alindex értéke az egy évvel azelőttit. A fő ok a sertéshús iránti megnövekedett ázsiai, európai uniós és brazil kereslet volt – írja az Agrárszektor.hu online agrárgazdasági újság.

hirdetés