Szabálytalanul előzött és 150-nel repesztett egy autós Orosházán

ford, gyorshajtás

2019 decemberében a Budapesti Rendőr-főkapitányság kezdte el a képrögzítő eszközökkel felszerelt, jelölelten autókkal történő ellenőrzéseket. Az első két hétben az akkor még mindössze két, a feladatra felkészített autó nagyon jó eredményeket ért el, magas felderítési aránnyal.

A BRFK eredményeit értékelve, még decemberben országszerte megkezdték a mozgó inkognitó ellenőrzéseket, amelyeket Pofátlan(TAN)ításnak neveztek el, mivel az akció eredeti célja a többi közlekedőt veszélybe sodró, illetve hátrányba hozó szabálytalanságokat elkövető autósok forgalomból való kiszűrése volt.

hirdetés

Így már tavaly beszerzett a rendőrség erre a célra 12 új autót, valamint 20 már meglévő kocsit is felszereltek az inkognitó ellenőrzésekhez szükséges technikával. Összesen tehát tavaly év végén 32 autó állt hadrendbe Pofátlan(TAN)ítási célból.

Ezt a flottát a napokban egészítették ki nyolc vadonatúj Skoda Octavia személygépkocsival. Ezek a kocsik kétliteres, benzines, 190 lóerős turbómotorral, hétfokozatú DSG automataváltóval (amely sport állásba is kapcsolható és jellemzője a nagyon gyors váltás), valamint összkerékhajtással, amellyel laza-, vagy síkos útburkolaton is nagyon jó tapadással rendelkeznek, így a gyorsulásuk, valamint az úttartásuk is átlag feletti.

Immár országosan összesen 40 korszerű, a feladatra optimalizált, rejtett megkülönböztető-jelzésekkel és képrögzítővel ellátott jelöletlen rendőrautó vehet már részt az országos közúti ellenőrzésekben.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság a mai napon osztott meg egy videót, amelyen épp egy ilyen, civil autónak álcázott „vadász” kapja el a szabálytalan manővert végrehajtó autóst Orosházán.

hirdetés