Több ezer liter hamis mosószert szállított

mosópor

A NAV munkatársai Békés megyében ellenőrizték azt a kamiont, melynek sofőrje a raktérben szállított áru eredetét nem tudta igazolni.

A pénzügyőrök Mezőhegyes külterületén ellenőrizték azt a román teherautót, amit nem találtak az EKÁER-rendszerben annak ellenére, hogy bejelentésköteles árut szállított. A sofőr számlát nem, csak egy sorszám nélküli fuvarokmányt tudott bemutatni, amiről hamar kiderült, hogy hamis, a papíron megjelölt feladó nem is tudott a szállítmányról.

Az ellenőrzéskor a termékek csomagolásának minősége, a külső ismertetőjegyek, védjegyek, valamint gyártási kódok hiányának alapján a NAV munkatársai megállapították, hogy az összesen 6 200 liter (Persil, Lenor, Ariel) folyékony mosószer hamisítvány. A nagy mennyiség miatt a járművet is mérlegre állították a pénzügyőrök, ami az engedélyezett 3,5 tonna össztömeg helyett több mint 9 tonnát mutatott.

A NAV munkatársai az összesen ötmillió forint értékű mosószert lefoglalták és iparjogvédelmi jogok megsértése, valamit hamis magánokirat felhasználásának gyanúja miatt indítottak eljárást, a jelentős túlsúly miatt pedig feljelentést tettek a rendőrséghez.

A hamisított termékek kiszűrése a piacról azért is fontos, mert azok nemcsak a gazdaság szereplőinek okoznak jelentős károkat, hanem a vásárlókra nézve is magas egészségügyi kockázatot jelenthetnek.


Kövessen minket Facebookon!