A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai egy korábban már vizsgált cég teherautóját ellenőrizték Békés megyében. Az egész szállítmányt megint meg kellett semmisíteni, a társaság a büntetésből és a kényszerpihenőből nem tanult.
A pénzügyőrök Kaszaper és Orosháza között ellenőrizték azt a 3,5 tonnás teherautót, ami a papírok szerint csaknem két tonna kabátszalonnát és ipari nyesedéket szállított Budapestre. A csomagtér kinyitása után a NAV munkatársai azonnal érezték, hogy a szállított hús büdös. A szalonnát a raktér padozatán lévő koszos műanyag raklapon egymásra pakolták. A rakomány pedig szemre is jóval több volt, mint a szállítólevélen feltüntetett mennyiség. Ezért a pénzügyőrök tételesen átvizsgálták a rakományt. Az ellenőrzésen előkerült egy másik szállítólevél is, ami szerint a járműben további 312 kilogramm félsertés is volt.
Nem tanultak a büntetésből, újabb szállítmányt kellett megsemmisíteni
⚖️?Nem tanultak a büntetésből, újabb szállítmányt kellett megsemmisíteni ??Munkatársaink egy korábban már vizsgált cég teherautóját ellenőrizték Békés megyében. A társaság a büntetésből és a kényszerpihenőből nem tanult, megint meg kellett semmisíteni az egész szállítmányt.A pénzügyőrök Kaszaper és Orosháza között ellenőrizték azt a 3,5 tonnás teherautót, ami a papírok szerint csaknem két tonna kabátszalonnát és ipari nyesedéket szállított Budapestre.A csomagtér kinyitása után munkatársaink azonnal érezték, hogy a szállított hús büdös. A szalonnát a raktér padozatán lévő koszos műanyag raklapon egymásra pakolták. A rakomány pedig szemre is jóval több volt, mint a szállítólevélen feltűntetett mennyiség, ezért a pénzügyőrök tételesen átvizsgálták a rakományt. Az ellenőrzésen előkerült egy másik szállítólevél is, ami szerint a járműben további 312 kilogramm félsertés is volt. A pénzügyőrök értesítették a kormányhivatal munkatársait, akik megállapították, hogy a szállított hústermékek hűtése és elhelyezése sem felelt meg az előírásoknak, ezért a mintegy 2,5 tonna áru azonnali megsemmisítését rendelték el.Munkatársaink a jelentős túlsúly miatt feljelentést tettek a rendőrséghez.
Közzétette: Nemzeti Adó- és Vámhivatal – 2020. április 23., csütörtök
A pénzügyőrök értesítették a kormányhivatal munkatársait, akik megállapították, hogy a szállított hústermékek hűtése és elhelyezése sem felelt meg az előírásoknak, ezért a mintegy 2,5 tonna áru azonnali megsemmisítését rendelték el. A NAV munkatársai a jelentős túlsúly miatt feljelentést tettek a rendőrséghez – tájékoztatott Jegyinák Attila, a NAV Békés Megyei Adó- és Vámigazgatósága sajtóreferense.
Kapcsolódó tartalom: