Érettségi: függvények és mediánszámítás a matematika feladatok között

matematika, írásbeli Fotó: MTI/Balázs Attila

Gráfok, függvények, kördiagramok és a módusz-, illetve mediánszámítás is szerepelt az idei matematika érettségi első részében az Eduline oktatási portál információi szerint.

hirdetés

A diákok emellett kaptak feladatot a háromszögek szögeiről és mértani sorozatokról is. Az érettségi második, hosszabb és összetettebb feladatokból álló részében valószínűség- és százalékszámítás, egyenletek és függvények is szerepelnek. Az érettségizők – ahogy azt a korábbi években megszokhatták – több szöveges feladatot is kaptak. A több témakört érintő feladatok között van olyan, ami az olimpiai játékokkal foglalkozik. De volt egy sétálóutcák lekövezésével kapcsolatos feladat is.

hirdetés

A matematika középszintű írásbeli vizsga 180 percig tart. A diákok először az I. (45 perc), majd a II. feladatlapot (135 perc) oldották meg. A feladatlapokon belül a rendelkezésére álló időt tetszés szerint oszthatták meg az egyes feladatok között és a megoldások sorrendjét is meghatározhatják.

A matematika emelt szintű írásbeli vizsga 240 perces. Az írásbeli ezen a szinten is két részből állt. A diákok a rendelkezésükre álló időt tetszésük szerint oszthatták meg az I. és a II. rész, illetve az egyes feladatok között, és a megoldások sorrendjét is meghatározhatták – írja az MTI.

hirdetés