Operatív törzs: ismét védőeszközökhöz jutnak az alapellátásban dolgozók

Fotó: MTI/kormany.hu/Botár Gergely

Ismét védőeszközökhöz jutnak az alapellátásban, illetve az idősotthonokban és a szociális intézményekben dolgozók – közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője online sajtótájékoztatón pénteken.

Lakatos Tibor ezredes elmondta, az alapellátásba pénteken négyheti készletet szállít ki az Állami Egészségügyi Ellátó Központ, az idősotthonoknak pedig kétmillió sebészi szájmaszkot, 307 ezer védőkesztyűt és 7 ezer védőköpenyt fognak eljuttatni. Emlékeztetett, a háziorvosok és a fogorvosok is több alkalommal kaptak már védőeszközöket az állami készletből, de – mint fogalmazott – “át kell térnünk a felelős készletgazdálkodásra”.

hirdetés

Ezt a készletgazdálkodást mind központi, mind intézményi szinten meg kell valósítani, ezt a munkát a gyógyintézményekben a kórházparancsnokok, az idősotthonokban az intézményparancsnokok segítik és felügyelik – közölte. Megnyugtatónak nevezte a határforgalmat annak ellenére, hogy egyre több határátkelő nyílik meg a munkavállalóknak és a diákoknak. Azt mondta: Röszkén, Nagylaknál és Csanádpalotánál lehet a kilépőforgalomban várakozási időre számítani, de ez egy órán belüli. Egyedül Nagylaknál kell a személyforgalomban 2 órás várakozással számolni a belépésnél.

Mint mondta, a legnagyobb nyomás az osztrák-magyar határra nehezedik, naponta mintegy 13 ezer átlépővel számolnak. Megnyugtatónak nevezte, hogy a határszakaszon csütörtökön nem volt fertőzésgyanús eset. Tájékoztatása szerint jelenleg 11 036-an vannak hatósági házi karanténban, csütörtökön 7 534 esetben ellenőrizte a rendőrség az erre vonatkozó szabályok betartását. A rendőrség március 12. óta ellenőrzi a korlátozó intézkedés alatt lévőket, azóta 386 099 alkalommal ellenőrizték a korlátozó intézkedések alá eső embereket. Csütörtökön 35 szabálytalanságot tapasztaltak, 1580 ember szegte meg a hatósági házi karantén szabályait.

A kijárási korlátozások szabályait megszegőkkel szemben csütörtökön 247 figyelmeztetést, 114 helyszíni bírságot szabtak ki, és 100 feljelentést tettek a rendőrök. Vidéken a védelmi intézkedések új szabályaival kapcsolatban csütörtökön 22 figyelmeztetéssel, 9 helyszíni bírsággal és 4 feljelentéssel éltek. Arra az újságírói kérdésre, hogy a most érvényes kormányrendelet szerint augusztus 15-ig tartó korlátozások után milyen feltételek mellett lehet tömegrendezvényt tartani, azt mondta: a korlátozások megszüntetése csak fokozatosan, szigorú szabályok mentén történhet meg. A kormány is több lépcsőben tervezte meg a korlátozó intézkedések feloldását, mivel egy-egy enyhítés feloldásánál folyamatosan figyelemmel kell kísérni annak hatásait – tette hozzá. Ezt a monitorozást teszi az operatív törzs ügyeleti központja is, naponta értékelik az adatokat és tesznek javaslatot a kormánynak.

A hatósági házi karantén elektronikus ellenőrzésével kapcsolatban elmondta: a május 4-én megjelent kormányrendelet értelmében azoknál is lehetséges az elektronikus ellenőrzés, akiknél ennél korábban rendelték el a korlátozó intézkedést. Ehhez azonban 3 beleegyezés szükséges: az elrendelésnél, az erre a célra létrehozott mobil applikáció letöltésénél, valamint a rendszerbe történő regisztrációkor. Hozzátette: az elektronikus rendszer előnye, hogy csökkenti a rendőrök ellenőrzési kötelezettségét, továbbá a hatósági házi karanténban lévőknek diszkrétebben tudják betartani a szabályokat.

Arra a kérdésre, hogy Budapesten és Pest megyében mehetnek-e a játszóterekre a gyerekek, az ezredes azt válaszolta: a kijárási korlátozásokról szóló szabályok rögzítik, milyen célból hagyhatják el az otthonaikat az emberek. Ugyan ezek között szerepel az egyéni sportolás lehetősége és az egészségügyi célú séta, mégis azt tapasztalják, hogy a játszótereken a gyerekek nem tudják betartani az előírásokat, ezért több azokat több önkormányzat lezárta. Az ezredes azt kérte: a fővárosban és Pest megyében élők ennek figyelembevételével tervezzék szabadidős tevékenységüket – írja az MTI.

 

hirdetés