Új mentőautóval bővült a gyulai mentőállomás gépparkja

mentő, átadás, Gyula Fotó: Körös Hírcentrum

Egy új, Volkswagen típusú mentőautóval bővült a gyulai mentőállomás gépparkja a mai napon.

Az Átadó ünnepségen Dr. Zentay Attila az Országos Mentőszolgálat regionális igazgatója úgy fogalmazott, példátlan gépjárműfejlesztési programot indított 2010-ben az Országos Mentőszolgálat. A tervek szerint 2020 év végéig 1047 új mentőgépjárművet vásárolnak.

A most átadott járműről elmondta: professzionális mentőautó amiben a biztos ellátás megoldható. „A betegek, az úton közlekedők és a bajtársak is biztonságban lehetnek.” Kiemelte, hogy ezek az új típusú járművek a mentősök bevonásával készültek. Fogadták a javaslataikat, ötleteiket, a gyártók pedig igyekeztek beépíteni ezeket. „Fontos, hogy a bajtársaink a munkavégzéseik során minél nagyobb biztonságban legyenek és az ellátás folyamán minél kevesebb sérülésnek legyenek kitéve. Ennek köszönhetően ebben a mentőautó-sorozatban már biztosított az ülőbetegek szállítását segítő rámpa, amellyel a betegek mozgatása könnyebb és biztonságosabb” – fogalmazott.

Dr. Kovács József országgyűlési képviselő elmondta: az új mentőautóval az eddig Gyulán szolgáló, úgynevezett „fehér mentőautók” utolsó darabja is lecserélésre került. A fehér mentőautók kiváltása országosan az év végéig megtörténik.

Schneider László a gyulai mentőállomás vezetője tudatta: nagy örömmel fogadták a mentőautót, nagyban megkönnyíti munkájukat. A beépített betegszállító rámpa segítségével a betegek mozgatása könnyebbé válik, a jármű lényegesen jobb és korszerűbb elődeinél.

Beszédében, a város polgármestere elismerte a gyulai mentősök munkáját.


Kövessen minket Facebookon!