A tervezettnél hamarabb készülhet el az M44-es egy újabb szakasza

M44 Fotó: Körös Hírcentrum

A közelmúltban ismét bejárást tartottak az épülő M44-es egyik szakaszán. Mint az eseményen elhangzott, a Békéscsaba-Kondoros közötti 17,6 kilométeres szakaszt még ebben az évben szeretnék átadni a tervezett 2021. január 31. határidő helyett.

Nyolcvan százalékos a készültségi állapota az M44-es Kondoros-Békéscsaba közötti szakaszának. A fejlesztést közösen tekintette meg Pántya József, a NIF Zrt. útfejlesztési igazgatója, Herczeg Tamás és dr. Kovács József országgyűlési képviselők.

hirdetés

A koronavírus-járvány szerencsére nem lassította le a munkálatokat. Mivel jól halad a kivitelezés, van esély rá, hogy a tervezett határidő előtt át tudják adni a beruházást – árulta el Herczeg Tamás. Továbbá a kapcsolódó Fürjesi elkerülő elvezeti majd a forgalmat Békéscsabáról, továbbá a befektetők számára is vonzóbbá teszi majd ezt a térséget. Személyes élményként megosztotta a képviselő, hogy teljesen más, jóval biztonságosabb választás az M44 már átadott szakasza a Budapest felé közlekedőknek.

Dr. Kovács József szintén kiemelte, hogy a befektetések tekintetében sokat várnak ettől a beruházástól. Gyulát tekintve pedig elmondható, hogy az M44-esen erről a településről is még gyorsabban, biztonságosabban a fővárosba érhetnek az utazók.

Pántya József hozzátette, az enyhe télnek is köszönhetően jól haladnak a munkálatok. Május végére elérhetik a 80 százalékos készültséget. Jelenleg pályaszerkezet-építések, humuszolások zajlanak. A Fürjesi úti egy több mint öt kilométeres zöldmezős beruházás, ami szintén kapcsolódik az M44-es fejlesztéséhez. Ott megtörtént a munkaterület átadása és a régészeti feltárás is. Úgy látja, talán a legnagyobb kihívás a beruházás során eddig a D1-es öntözőcsatorna-híd megtervezése és megvalósítása volt, az eredeti határidő megtartása mellett.