Szijjártó: hétfőn minden közúti átkelő megnyílik az ukrán-magyar határon

ukrán Fotó: koronavirus.gov.hu

Legkésőbb hétfő reggel megnyílik mind az öt közúti átkelőhely a magyar-ukrán határon – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Kijevben az ukrán partnerével, Dmitro Kuleba külügyminiszterrel tartott közös sajtótájékoztatón.

hirdetés

A két miniszter azt követően beszélt újságírók előtt, hogy hét év kihagyás után ismét ülést tartott a magyar-ukrán gazdasági együttműködéssel foglalkozó kormányközi vegyes bizottság. Az értekezlet megtartásáról a két miniszter jegyzőkönyvet írt alá. Az MTI kérdésére válaszolva Szijjártó Péter elmondta, hogy a határátkelők a jelenlegi utazási szabályok fenntartása mellett nyílnak meg. Kiemelte, hogy azért fontos ez, mert jelenleg az egyetlen nyitva tartó átkelőnél, Záhony és Csap között hosszú várokozás tapasztalható. Brenzovics Lászlónak, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökének külön kérése és kezdeményezése volt Budapest felé a többi átkelő megnyitása is, amiről sikerült megállapodni az ukrán féllel. A technikai kérdésekről a határrendészeti szervek vezetői jelenleg egyeztetnek – tette hozzá a miniszter.

hirdetés

Dmitro Kuleba elmondta, hogy a miniszteri találkozó egyik célja Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csúcstalálkozójának előkészítése is volt egyben. Kérdésre válaszolva kifejtette: Kijev abban érdekelt, hogy a csúcstalálkozóra júliusban sor kerüljön. Illetve a megbeszélés tartalmi legyen a két ország vezetői között. Hozzátette, hogy a most aláírt jegyzőkönyv lesz az egyik alapja annak a memorandumnak. Ezt várhatóan a két vezető a csúcstalálkozón aláírja majd.

Szijjártó Péter fontosnak nevezte, hogy a kárpátaljai nemzeti közösség oktatási és nyelvhasználati jogait érintő vitákat a két ország civilizált mederben tartsa. Ne lehetetlenítsék el a más területeken való kétoldalú együttműködést. „A folyamatos párbeszéd keretében megállapodtunk abban, hogy az oktatási és a kisebbségi vegyes bizottság összeül a következő hetekben. Reméljük, hogy közelebb jutunk azoknak a kérdéseknek a megoldásához, amelyek a vitákat okozzák a két ország között” – jelentette ki a tárcavezető.

A magyar Eximbanknál egy 62 millió dolláros hitelkeretet hoztak létre a magyar és ukrán vállalatok közti kereskedelmi kapcsolatok elősegítésére. „Emellett fenntartjuk azt az 50 millió dolláros hitelkeretet, amelyet kárpátaljai útépítésekre ajánlottunk fel Ukrajnának” – tette hozzá. Sürgette a Nagyhódos és Nagypalád közötti átkelő megnyitása előtt álló bürokratikus akadályok elhárítását az ukrán fél részéről. Emlékeztetett arra, hogy az M3-as autópálya 2023-ra eléri az ukrán határt. Az ukrán fél ígérete szerint addigra az ő oldalukon is kiépül a gyorsforgalmi út.

Ezenfelül magyar részről mindent elvégeztek ahhoz, hogy a beregsurányi átkelőn is elindulhasson a teherforgalom. Valamint elkészültek a Záhony-Csap közötti Tisza-híd felújítási tervei is – tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy Magyarország készen áll a közös árvízvédelmi feladatok ellátására a Tiszán. Egyúttal kifejezte együttérzését az elmúlt napokban Ukrajnában pusztító árvizek miatt, egyben felajánlotta Magyarország segítségét – számolt be az MTI.

hirdetés