Megvannak Magyarország legjobb kenyerei

kenyerei Fotó: MTI/Mónus Márton

Nyílt zsűrizésen dőlt el, melyek Magyarország legjobb kenyerei. Ötfős szakmai zsűri – köztük a NAK élelmiszeripari igazgatója – választotta ki a döntőbe jutott kenyerek közül azt, amely a szigorú bírálati szempontoknak a legjobban megfelel. A Magyar Pékszövetség idei Kenyérversenyére csaknem félszáz nevezés érkezett.

hirdetés

A Magyar Pékszövetség idén kilencedik alkalommal hirdette meg Kenyérversenyét. Erre bármely magyar sütőipari vállalkozás nevezhetett függetlenül attól, hogy tagja-e az érdekképviseleti szervezetnek. A koronavírus járvány miatt sokáig bizonytalan volt, hogy meg lehet-e tartani a versenyt. Így idén viszonylag későn, június elején hirdették meg. A rövid határidők ellenére is közel félszáz nevezés érkezett. A megmérettetés célja, hogy folyamatos fejlődésben tartsa a sütőipart, így a hagyományos kenyerek mellett a fogyasztói igényeknek megfelelő termékekkel is gazdagodjon az egyik legalapvetőbb élelmiszerünk választéka.

hirdetés

Két kategóriában lehetett versenyezni: Szent István napi kenyér és Innovatív kenyér. A több kategória célja, hogy bemutassa a magyar pékek kreativitását. Az Innovatív kategóriában – ami igen népszerű volt a versenyzők körében – gyógynövényes, fűszeres kenyereket nevezhettek. A kategóriagyőztesek, a szakma elismerésén és megbecsülésén túl, pénzjutalomban is részesülnek, ami az Szent István napi kenyér esetében 500 ezer forintot, az Innovatív kenyér esetében 300 ezer forintot jelent. A verseny legfontosabb kategóriája az államalapítás ünnepére készülő Szent István napi kenyéré. A pékeknek döntő részben gabonaőrleményből, hagyományos kovászos technológiával kellett elkészíteni a kenyeret, úgy, hogy kizárólag magyar, természetes alapanyagokat használhattak. A termék ismertetésében utalni kellett a hagyományra, esetleges tájjellegére.

– A Magyar Pékszövetség Kenyérversenye a szakma versenye, csak azok tudnak sikeresen szerepelni rajta, akik fejlesztenek, időt és energiát fordítanak a folyamatos tanulásra, fejlődésre. A magyar pékek elhivatottságát mutatja, hogy még egy világjárvány sem akadályozhatja meg őket, hogy kiemelt helyen kezeljék a termékfejlesztést, a minőséget. Ez tette lehetővé, hogy ebben a helyzetben is tudtak nevezni, tudtak új termékeket hozni. Minőségi kenyereket tenni az asztalra. A közel félszáz nevező között sokan vannak, akik mindkét kategóriában neveztek, akár több kenyérrel is. Büszkék vagyunk a magyar pékekre, akik minden helyzetben helyt állnak – mondta Septe József a Magyar Pékszövetség elnöke.

Az első körben az ítészek vizsgálták, hogy megfelel-e a nevezett termék a versenykiírás feltételeinek (azaz többek között a Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak), illetve milyen minőségi jegyekkel rendelkezik a héjazat, a bélzet, az illat, az íz és az aroma vonatkozásában. Az első körös előzsűrizés után a kategóriánkénti legjobb 7 termék került behívásra a 2. körös bírálatra, ez összesen 15 kenyeret jelentett (7 db Szent István napi és 8 db Innovatív – holtverseny miatt).

A második körös zsűri tagjai voltak: Dr. Felkai Beáta, az Agrárminisztérium Élelmiszergazdasági és Eredetvédelmi Főosztályának vezetője, Keleti Marcell, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Élelmiszeripari Igazgatóságának vezetője (képen jobboldalt), Galicz István, a Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola gyakorlati-oktatás vezetője, Werli József, a Magyar Pékszövetség nyugalmazott szakmai titkára és a zsűri elnöke, Ilonka Boldizsár, a Világ Pék- és Cukrászszövetség nagykövete és tiszteletbeli tagja.

A közelmúltban tartott zsűrizés alkalmával eldőlt, hogy melyik kategóriában melyik kenyér bizonyult a legjobbnak, ugyanakkor az eredményt még nem tudni. A szakmai zsűri pontozásos értékelését még összesítik a Pékszövetség munkatársai és az eredményt egészen augusztus elejéig hétpecsétes titokként őrzik. A nyertes kenyereket és azok készítőit augusztus elején az állami ünnepségek központi sajtótájékoztatóján mutatják be a Parlamentben. A nagyközönség először augusztus 19-én a Magyar Ízek Utcáján a Várkert Bazárban kóstolhatja, és vásárolhatja az év kenyereit.

Ilonka Boldizsár, a Világ Pék- és Cukrászszövetség nagykövete és tiszteletbeli tagja, a IX. Kenyérverseny zsűri elnöke elmondta, hogy a hazai sütőipar felveszi a versenyt a nemzetközi mezőnnyel. „A magyar sütőipar erősen támaszkodik a hagyományokra, ugyanakkor újításra is törekszik. Előbbit kiválóan bemutatták a Szent István napi kenyér kategóriájának indulói, utóbbit pedig az Innovatív kategória termékei. Fantasztikus nagy volt az innovációs készségük a versenyzőknek. Bátran nyúltak a fűszerekhez, gyógynövényekhez, kreatív anyaghasználatot láttunk, néhányan akár négyféle fűszert is ötvöztek. A termékek külső megjelenése változatos volt, sok olyan terméket hoztak, ami már első látásra megfogja a fogyasztót. Ezt a versenyen részt vevő pékek nem hozzáadott adalékanyagokkal, hanem technológiai fogásokkal – hosszú érésű kovász, hosszú érésű tészta és megszakított kelesztés – érték el” – tette hozzá Ilonka Boldizsár.

Forrás: Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

hirdetés