Egyetemi várossá vált Békéscsaba

Gál Ferenc Főiskola, Békéscsaba, oktatási szünet Fotó: Körös Hírcentrum (archív)

Újra egyetemi várossá vált Békéscsaba. A Szegeden, Békéscsabán, Szarvason és Gyulán is önálló kart működtető Gál Ferenc Főiskola új néven folytatja működését.

Az intézmény egyetemi rangot kapott, így a jövőben Gál Ferenc Egyetem néven működik tovább. A Gál Ferenc Egyetemnek négy kara és két intézete van: Szegeden a Teológiai Kar, Szarvason a Pedagógiai Kar, Gyulán az Egészség- és Szociális Tudományi Kar, Békéscsabán a Gazdasági Kar, Mezőtúron a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Intézet.

A Főiskola elődjét, Glattfelder Gyula püspök a trianoni határ-húzások után az egyházmegye központjában, Szegeden alapította meg. Az intézményben az első tanév 1930-ban indult. A főiskola 2008-ban vette fel Gál Ferenc egykori dogmatikaprofesszor nevét, aki a Pázmány Péter Katolikus Egyetem alapító rektora, máig nagy hatású teológus volt.

Az egyetemmé válás újabb mérföldkő az intézmény fejlődésében, amely jelzi a fennállása óta eltelt 90 év munkájának eredményét, másrészt igazolja, hogy a főiskola jó irányba mozdult az elmúlt években indított fejlesztéseivel, amelyek célja, hogy a főiskola – augusztus 1-jétől pedig már egyetem – a munkaerőpiaccal minél szorosabb partnerségben biztosítson képzéseket, a dél-alföldi régió gazdaság- és társadalomfejlesztési céljait támogatva, a térségben működő cégek, szervezetek képzési igényeinek megfelelően – írja közleményében az intézmény.

A jövőben a Gál Ferenc Egyetem békéscsabai kara a gazdasági-, üzleti és szervezetirányítási, valamint rendszerirányítási területek, illetve azokhoz kapcsolódó képzések széles körére kíván fókuszálni, a szarvasi pedagógiai kar profilja a hazai alapfokú pedagógiai rendszer magas minőségű szakember-utánpótlásának biztosítása lesz, a gyulai kar az egészségügyi és a szociális terület szakember-képzésének fejlesztésére koncentrál. Emellett az egyetem kiemelt hangsúlyt helyez a jövőben egyre jelentősebb szerepet játszó rövid ciklusú, valamint a munkaadókkal közösen kidolgozandó és működtetett speciális, a hagyományos felsőoktatási profilokon kívül eső, középfokra épülő szakismereti képzések fejlesztésére.


Kövessen minket Facebookon!