A Kamra Mustra a gasztronómiai értékmentést és az önellátást propagálja

Kamra Fotó: Körös Hírcentrum

Ahogyan arról írtunk korábban, a Körösök Völgye Natúrpark Egyesületnek egyik fontos célkitűzése a helyi termelők támogatása és elérhetőségük megkönnyítése. Ennek néhány újabb formájáról tartott sajtótájékoztatót az egyesület.

Azzal már tisztában van a lakosság, hogy az egészségtudatos étkezés a bevásárlással kezdődik – emelte ki Pócsi Gabriella, az egyesület munkaszervezet vezetője. A 2019-ben elindított KörösKosár ennek a tudatosságnak lehet egy biztos pontja. A kezdeményezéssel hozzá akarnak járulni ahhoz, hogy minél többen vásároljanak egészséges élelmiszereket, lehetőleg helyi termelőktől. Illetve a vásárlással segítsék a helyben gazdálkodókat. Ezáltal próbálják összekötni a tudatos vásárlói igényt a környékbeli termelők kapacitásával, önkéntesek bevonásával megszervezik a rendeléseket és a termékek átvételét.

hirdetés

A már közel fél éve működő közösség most újabb fejlesztési szakaszához ért, hiszen a vásárlók a helyi, egészséges élelmiszereket, termékeket október elejétől az egyesület által fejlesztett webshopon keresztül rendelhetik meg. Ez egy nagy előrelépés, hiszen a közel 20 termelő mintegy 500 termékét tartalmazó webshop innovatív kezdeményezés a Körösök Völgyében. A weboldal adatbázisként is üzemel, információkat ad majd át idővel a termelőkről is. Ráadásul akadálymentesített weblapról van szó, ezzel is még szélesebb az elérhetősége.

De ha már a helyi termelők portékái a lakosság szélesebb rétegéhez is eljutnak, az egyesület munkatársai úgy döntöttek, azt is megmutatnák, az otthonokban hova kerülnek ezek. Hiszen a rendelések többször nagyobb tételben érkeztek, sokan kifejezetten tartósítás céljából vásároltak be. Az első Körösök Völgyi Kamra Mustrát tehát azzal a céllal hívták életre, hogy megkeressék a Körösök Völgye legszebb éléskamráját – árulta el Garay Éva, az egyesület közösségfejlesztő szakembere.

Kíváncsiak a szervezők arra, hogy ma mennyire fontos az emberek számára az éléskamra. Mivel töltik fel a kamra polcait, hogyan tárolják a feldolgozott termékeket. Milyen a mai kor emberének kamrakulturája, mennyire fontos számukra az, hogy egyáltalán legyen a házban kamra és az abban fellelhető élelmiszereket milyen gondossággal készítik elő és hogyan tárolják. A felhívás célja a valódi hagyományőrzés és a gasztronómiai értékmentés az utókor számára. Az élelmiszerek kamrai tárolása az önellátás egy formája lehet, különösen a járvány időszakában.

A pályázatra öt fényképet vár a nevezőktől az egyesület, hitelesítve, hogy azok a család saját kamrájáról készültek. A kamrákat egy szakmai zsűri fogja értékelni. Mivel azonban közösségben gondolkodnak, közönségszavazásra is biztosítanak majd lehetőséget. A jelentkezés határideje november 9.

 

Forrás: Körösök Völgye Natúrpark Egyesület