Sztojka Tibi: Nagyon jó dalok várhatóak az új lemezen

sztojka Fotó: Körös Hírcentrum

Sztojka Tibi számára sem telt eseménytelenül az elmúlt néhány hét. A zenész mesélt például a Körös Hírcentrum stúdiójában arról, hogy ismét Szojka Tibi néven ismerheti őt a zenei világ.

hirdetés

Valentaine művésznéven mutatkozott be a művész már több mint egy évvel ezelőtt. Akkor úgy látták az akkori kiadójával, hogy ez egy pozitív lökést adhat a karrierjének. Nehéz döntés volt a névváltoztatás akkor is, nehéz volt most is. A Sztojka Tibi nevet összekötötték akkor a vendéglátós, mulatós zenével. Jól jött az irányváltással együtt a művésznév felvétele. Akkor jött a Fatimával közös dal is. Az azzal kapcsolatos médiaszereplések során érezte, hogy nem stimmel valami. Az új kiadónál elgondolkodtak a név visszaváltásán, most pedig úgy érzi, szívesebben marad Sztojka Tibi.

Jelenleg a második albumán dolgozik, ennek a dalait hangszerelik jelenleg. Éppen ezért úgy érzi, annyi pozitív hatása lett a járványhelyzetnek, hogy a fellépések elmaradásával bőven maradt ideje a stúdiómunkára. Viszont a fellépések, az emberekkel való kapcsolatteremtés már nagyon hiányzik a zenésznek. A maradék zeneszámok feléneklése mellett tervezi még Sztojka Tibi, hogy három-négy videóklipet is elkészítenek. A Fatimával közös dal után nagyon szeretne még duettet is készíteni, azonban ezt a lemezt szeretné csak mint Sztojka Tibi-lemez bemutatni a közönségnek. A tervek szerint erre október végén kerülhet sor.

További jó hír, hogy a közelmúltban a zenész átvehette élete első aranylemezét. Egy válogatásalbumban működött közre, egy nyári lemez készült, melyen az ő dala is helyet kapott. Ma már sokan vallják, hogy egy aranylemez talán az online világ lehetőségei miatt nem akkora eredmény, de Sztojka Tibi ezzel nem ért egyet, nagyon büszke erre a sikerre.

hirdetés