Elhunyt Balázs Fecó

Elhunyt Balázs Fecó Fotó: MTI/ZIH ZSOLT

Elhunyt Balázs Fecó, a Korál zenekar Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekese. Az énekes elkapta a koronavírust, több napon át mesterséges kómában tartották az orvosok. 69 éves volt.

Balázs Fecó 1967-ben a Neoton együttes tagjaként kezdett. 1972-ben Som Lajossal kivált a zenekarból, és megalapították az első magyar hard-rock zenekart, a Taurus XT-t, amely 1973-ban felbomlott. Ezután Balázs Fecó két évet külföldön dolgozott. Hazatérte után, 1976-ban Koncz Zsuzsa kísérőzenekarához került, majd 1978-ban, erre az együttesre építve megalapította a Korál együttest. Balázs Ferenc alakította újjá és önálló együttessé.

hirdetés

1978-ban volt a bemutatkozó koncertjük a Budai Ifjúsági Parkban, de ekkorra már csak az alapító Balázs Fecó maradt meg a régiek közül. Új tagja lett a zenekarnak Fischer László és Scholler Zsolt, akit Fekete Tibor váltott fel 1983-ban. 1978-ban Pados Zoltán, 1979-ben Papp Tamás dobolt, őt 1980-tól Dorozsmai Péter váltotta fel. A hard-rock stílus dallamosabb változatát játszották. Felléptek Bulgáriában, Szovjetunióban és Jugoszláviában. Az 1981-es táncdalfesztiválon a Homok a szélben című dalukkal óriási sikert arattak.

1979-1984 között egymás után hatszor az év legjobb billentyűsének választották. 1986-ban a Korál feloszlott. 1986-tól Fecó szólókarrierbe kezdett. Filmzenéket komponált. 1987-ben EMeRTon-díjat kapott. 1988-ban Kőfalak leomlanak címmel oratóriumot írt.

1998-ban Liszt Ferenc-díjat kapott és koncertezett a Budapest Sportcsarnokban, ahol Újjászületés című szintén 1998-ban megjelent lemezét mutatta be. 1999-ben jelent meg Évszakok című könyve, valamint a Huszka Jenő-életműdíjat is ez évben kapta.

2000 tavaszán jelent meg új nagylemeze, A csönd évei. 3 korábbi nagylemezét tükrözi, amelyek nem jutottak el a médiába. Az egyik lemez az 1990-ben készült Gyertyák a téren című, a másik 1993-ban Balázs Ferenc és a Korál címen jelent meg, illetve ugyanebben az évben adták ki Balázs Fecó szerzői lemezét, amelyen más előadóknak írt szerzeményei találhatók. Az új lemez ennek a három lemeznek a gyűjteményes válogatása, és érdekessége még, hogy Balázs Fecó duettet énekel Kovács Katival és Keresztes Ildikóval.

Balázs Fecó egyik utolsó televíziós megjelenése a TV2 Sztárban Sztár című műsorában volt november elején. Berkes Olivér és DR BRS az Évszakok című dalt gondolták újra. A produkció végén Balázs Fecó is feltűnik. Nyugodjék Békében!