A Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a MÁV Csoport az év végéig egy összehangolt akcióban gondoskodik a legforgalmasabb szakaszok ellenőrzéséről és az illegálisan lerakott hulladék felszámolásáról a kormány Tisztítsuk meg az országot! projektjében – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kedden az MTI-vel.
A közlemény idézte Boros Anitát, az ITM építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkárát. Elmondta, a Tisztítsuk meg az országot! projekt egy Európában egyedülálló akció, amelyben az állami vállalatokon kívül az önkormányzatok, a civil szervezetek és a lakosság közreműködésére is számítanak. A projekt első ütemét az elmúlt hetekben hosszabbította meg a kormány a járványhelyzet miatt 2021 április végéig. Az ünnepek közeledtével több csomagolási hulladék kerül a háztartásokba – mondta az államtitkár. Jelezte: „már azzal is nagyon sokat segítünk, ha odafigyelünk azok megfelelő, szelektív gyűjtésére”.
Ez is érdekelheti
Pénzmosás miatt emeltek vádat egy békési férfival szembenBoros Anita szerint célszerű előre megtervezni az ünnepet. Mind a bevásárlást, az ajándékok megrendelését, becsomagolását, a fa beszerzését és feldíszítését vagy akár a menüt. „Mielőtt az előkészületeknek nekilátunk, nézzük meg, mit használtunk tavaly vagy azelőtt. Hiszen már azzal is rengeteg pénzt és időt spórolhatunk meg, ha valamiből, ami rendelkezésünkre áll, nem vásárolunk újat” – fogalmazott az államtitkár.
Januártól az illegális szemetelés nagyon sokba kerül majd. Hiszen azonnali, helyben kiszabható pénzbírság jár a lerakott hulladék legkisebb mennyiségéért, sőt bizonyos mennyiség fölött büntetőeljárás is kezdeményezhető lesz. A tettenérést a helyszíni ellenőrzést gyakorló több ezer hatósági személy mellett országosan kifejlesztett kamera- és megfigyelő hálózat segíti majd, ha kedden az Országgyűlés elfogadja a javaslatot.
Az illegálisan elhelyezett hulladék mennyisége is megnő ebben az időszakban. Ezért a legforgalmasabb állami kezelésű útvonalakon, pihenőhelyeken a Magyar Közút Nonprofit Zrt., a pályaudvarokon, a szennyezett pályaszakaszok mellett pedig a MÁV Csoport munkatársai átfogó hulladék eltávolítási akciót szerveznek. Boros Anita mindenkit arra kért, hogy segítse a munkát végző szakembereket. Csak a megengedett helyen és módon dobja ki a hulladékot. A közutas és vasutas munkatársak ugyanis olyanok után takarítanak, akik nem tisztelik mások szabálykövető magatartását, a környezetünket – mondta.
Az államtitkár kiemelte a HulladékRadar applikáció jelentőségét is. A több mint tízezer felhasználó az elmúlt negyedévben több mint hétezer bejelentést tett, amelyek közül 1938 bejelentés az 5 köbméternél nagyobb mennyiségre, 3373 bejelentés pedig 1-5 köbméternyi hulladékra vonatkozott. Több mint ezer esetben jeleztek a bejelentők gumiabroncs lerakást, és több mint ötszáz esetben elhagyott roncsautót. A MÁV Zrt. csaknem kétszáz bejelentést kapott, amelyek alapján mintegy 1050 tonna hulladékot szállítottak el. Az érkező bejelentések feldolgozása és a lerakások felszámolásának szervezése folyamatos. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a HulladékRadar applikáción keresztül hozzá érkezett csaknem ötszáz bejelentés alapján közel nyolcszáz tonna illegális hulladékot szállított el.
Az államtitkár hangsúlyozta, az ITM pályázati konstrukcióit is meghosszabbították. Így továbbra is várják a civil és a gazdálkodó szervezetek, az egyházi jogi személyek pályázatait 2021. január 31-ig. A részletek az ifka.hu oldalon olvashatók – írja az MTI.