A jövő héttől csak negatív teszttel szabad beutazni Angliába

Kínában, korlátozás, angliában, franciaországban, PCR, beutazás, angliai, fertőzöttek, Víruskutató, Angliába, negatív, óvodai, covid teszt, koronavírus, szlovénia Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: MTI/Rosta Tibor

A jövő héttől csak azok utazhatnak be külföldről Angliába, akik indulásuk előtt koronavírus-szűrésen vesznek részt. És negatív a teszt eredménye – közölte pénteken a brit közlekedési minisztérium.

A tájékoztatás szerint az intézkedés mindenkire vonatkozik. A 11 évesnél fiatalabb gyerekek, valamint az árufuvarozásban dolgozók és a közlekedési vállalatok járműveinek személyzete kivételével. Így azokra is, akik a brit kormány által az angliai karanténkötelezettség alól mentesített országokból érkeznek. Azokat, akik az e kötelezettség alól nem mentesített országokból – köztük Magyarországról – utaznak Angliába, a negatív koronavírus-szűrési lelet sem menti fel a kötelező tíznapos angliai karantén alól.

hirdetés

A karanténmentesített országok tavaly nyáron összeállított listáján eredetileg Magyarország is szerepelt, de szeptemberben lekerült erről a listáról. Azóta a Magyarországról érkezőknek is tíz napot – illetve ha ennél rövidebb ideig maradnak, tartózkodásuk teljes idejét – elkülönítésben kell tölteniük.

A brit közlekedési minisztérium pénteki tájékoztatása szerint az Angliába utazóknak indulásuk előtt kell elvégeztetniük a koronavírus-szűrést. 72 óránál nem régebbi negatív leletet kell felmutatniuk az őket szállító közlekedési vállalatoknak. Az intézkedés a repülőgéppel, hajóval vagy vonattal Angliába érkezőkre vonatkozik. A közlekedési cégek szükség esetén megtiltják a beszállást – fogalmaz a tárca közleménye.

Grant Shapps brit közlekedési miniszter nyilatkozata szerint az intézkedés célja a külföldön feltűnt új koronavírus-variánsok behurcolásának megakadályozása. A tájékoztatás szerint a brit határőrizeti hatóságok is ellenőrzik, hogy a beutazóknak van-e negatív koronavírus-leletük. A szabálysértőkre 500 font (198 ezer forint) helyszíni bírság róható ki. A brit kormány az eddigi 100 fontról ugyancsak 500 fontra emelte fel a bírság összegét arra az esetre, ha a beutazók indulásuk előtt nem töltik ki az angliai tartózkodási helyszínüket rögzítő online űrlapot (Passenger Locator Form).

Az utasok ezen az űrlapon jelentik be a brit hatóságoknak, hogy érkezésük után hol töltik az elkülönítés idejét. És ott milyen módon lehet felvenni velük a kapcsolatot. A brit közlekedési minisztérium tájékoztatása szerint továbbra is van lehetőség arra, hogy a karanténkötelezettség alól nem mentesített országokból Angliába utazók lerövidítsék a karanténidőszakot, ha az indulásuk utáni ötödik napon újabb koronavírus-szűrést végeztetnek, és ennek eredménye is negatív. Ezt a lehetőséget decemberben vezette be a brit kormány, de ilyen célból csak fizetős magánszolgáltatóknál lehet tesztet végeztetni, a brit állami egészségügyi hálózat (NHS) intézményeiben nem – írja az MTI.